Török Gábor: Orbán távolabb került az álmától

A miniszterelnök vágya az volt, hogy európai szinten is döntéshozatali szerepben legyen.

A Népszavának adott interjút Török Gábor. A politológus úgy véli, politikai játszma zajlik a Fidesz és a Néppárt között. A politológus szerint a Néppárt vezetői úgy látják, az Orbán nélküli orbánizmus a legszerencsésebb számukra:

"A Néppárt kísérletet tesz majd az orbánizmus retorikai elemeinek megvalósítására, de Orbán Viktort magát, aki egyre jobban megosztotta a Néppártot és Nyugat-Európában teljesen más a megítélése, mint idehaza, már kívül szeretnék látni. Az Orbánizmus nyert, Orbán Viktor nem."

Török szerint a magyar kormányfő távolabb került céljaitól:

"Pedig mi volt az orbáni politika célja? Az, hogy aki Magyarországon Isten, király, császár, legalább Európában ne csak a dumálás jogával rendelkezzen, hanem némi politikai döntéshozatali befolyásolási szerephez jusson. Ilyen pozíciója az EPP-ben Orbánnak azért volt. Adott esetben a Néppárton kívül egy szélsőjobboldali frakcióban, akármilyen konstrukcióban mennyire tud ez megvalósulni? Szerintem sehogyan."

Török Gábor Orbánt Emmanuel Macron Gyurcsány Ferencének nevezte:

"Egy vudubábu, amit érdemes újra és újra legyőznie mert akkor ezzel odahaza Le Pent tudja gyöngíteni. Ez a felismerés változtatta meg a helyzetet: Orbánt le kell és le is lehet győzni, mert azzal a saját belpolitikai ellenfeleinken is ütünk egyet. De a Néppártban eközben az Orbáni retorika számos elemét átveszik. A Néppárt egyik szlogenje a választásokon az lesz: We protect you!, vagyis Megvédünk! - Orbán retorikája kell, Orbán maga nem. Orbán most rossz oldalra került."

A politológus ugyanakkor a hazai ellenzék helyzetét jelenleg nem látja túl rózsásnak:

"Szerintem az mindent elmond, hogy 2018-ban a magyar belpolitika újra Gyurcsányról és Orbánról szól. El tud ennél jobb forgatókönyvet képzelni Orbán Viktor számára 12 évvel az őszödi beszéd után?"

A teljes interjú itt olvasható.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)