Szétvertek és felgyújtottak egy férfit a Jászai Mari téren

Belehalt a sérüléseibe.

A négy férfi szeptember 22-én este a Jászai Mari téren található parkos területen egy 49 éves férfit bántalmazott, majd egy öngyújtóval meggyújtották a ruháját.

A bűncselekményt több szemtanú is látta, ők értesítették a rendőröket, akik a sértetthez mentőt hívtak. A rendőrök rövid időn belül a Jászai Mari téri aluljáróban elfogták a budapesti elkövetőket. A sértett a támadás során elszenvedett sérüléseibe belehalt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a 20 éves M. Dénest és a 45 éves K. Gábort bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A 29 éves N. Károlyt őrizetbe vétele mellett különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt, míg negyedik társukat, a 42 éves K. Jánost szintén őrizetbe vétele mellett halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók előterjesztést tettek a két férfi letartóztatásának indítványozására.