Trump „szép levelet” kapott Kim Dzsonguntól

Az amerikai elnök szépítene az elmúlt hónapok rossz bizonyítványa után.

Hétfőn New Yorkban arról beszélt, az az érzése, hogy „elég gyorsan” lesz egy második csúcstalálkozója Kim Dzsongunnal, akinek nagyra értékeli az észak-koreai kérdésben elért „hatalmas előrehaladását”.

Trump nem mindig beszélt ilyen szépen az észak-koreai vezetőről, akit egy évvel korábban még „rakétám embernek„ nevezett az ENSZ-közgyűlésben. „Az más világ volt” - mondja utólag Trump, aki szerint akkor „veszélyes idők voltak”, de most már egy évvel később van, és „más időket élünk”.

Az amerikai elnök állítása szerint egy „szép levelet” (a Fehér Ház szóvívője két hete már beszámolt a „nagyon meleg hangú, nagyon pozitív” levélről) kapott tőle az észak-koreai, hogy ismét találkozhassanak. Mike Pompeo külügyminiszter már a részleteken dolgozik, felajánlotta, hogy a héten az ENSZ-ben találkozik észak-koreai kollégájával. Előfordulhat, hogy Trump egy újabb sikeres találkozóval szépítene az elmúlt hónapok rossz bizonyítványa után.