Egy algoritmus által festett képet árvereznek el milliókért

Ez a jövő? Egy művészgép?

A képzeletbeli Belamy bárójáról és annak előkelő rokonairól készített portrék ugyan valószínűleg nem nyűgöznék le a 17. századi holland művész rajongóit, ahhoz azonban elég jónak bizonyultak, hogy egyikük helyet kapjon a Christie's New York-i árverésének tételei között. Az alkotás leütési árát 7-10 ezer dollár (1,9-2,7 millió forint) közé becsülik.

"Művészek vagyunk, csak más fajta ecsettel dolgozunk. A mi ecsetünk egy számítógépen kifejlesztett algoritmus" - mondta Hugo Caselles-Dupre számítógépmérnök, aki gyerekkori barátaival, Gauthier Vernier-vel és Pierre Fautrellel közösen írta meg az algoritmust és hozta létre az Obvious névre keresztelt kollektívát.

A Generative Adversarial Network (GAN) nevű algoritmus már létező festmények adatbázisát "bekebelezve" hoz létre új képeket. A Belamy-sorozat elkészítéséhez például 15 ezer portrét tanulmányozott.

Fautrel szerint az algoritmus persze még nem tökéletes, a vászonra nyomtatott és bekeretezett portrék elmosódottak, ám - mint fogalmazott - a technológia nagyon új, és az igazán jó eredmények eléréséhez olyan jelentős fejlesztésekre van szükség, amelyek egyelőre még nem elérhetőek a számukra.

A francia trió egy képét ugyanakkor már meg is vásárolta egy párizsi gyűjtő, Nicolas Laugero-Lasserre, aki nagyjából 10 ezer dollárt fizetett az alkotásért. "Ami igazán megdöbbentő volt az az, hogy fogalmuk sincsen a művészetről" - mondta Laugero-Lasserre. Hozzátette: "az elején azt hittem, őrültek. De, hogy végül is őrültek-e, vagy zsenik? Majd meglátjuk".

Néhány művész ugyanakkor kétli, hogy a gépek valóban képesek lennének igazi műalkotások létrehozására.

"Ha Picasso nem érzett volna dühöt, akkor a Guernica sosem születik meg. Ha Modigliani nem szeretett volna bele a modelljeibe, akkor az aktjai unalmasak, érdektelenek lennének" - mondta Robert Prestigiacomo festő. "Egy festmény mögött mindig érzelem van, legyen az düh, sóvárgás, vágyakozás. A mesterséges intelligenciában pedig benne van a mesterséges, és ezzel meg is válaszoltuk a kérdést" - fűzte hozzá.