A bírák nemzetközi szervezete is napirendre vette a független magyar igazságszolgáltatás leépítését

"Még sohasem volt ilyen rossz a közérzet a bíróságokon."

A tanácskozáson Dr Ujkéri Csaba nyugalmazott törvényszéki elnök javaslatára vizsgálják meg a magyarországi bíróságok egyre aggasztóbb helyzetét. A Somogy Megyei Bíróság és a Kaposvári Törvényszék egykori elnökének az Alfahírhez eljuttatott beadványában tételesen felsorolja a magyar igazságszolgáltatásra nehezedő hatalmi nyomás megnyilvánulásait. 

  • 2010-ben Handó Tündét választotta meg az országgyűlés az Országos Bírói Hivatal elnökének "az ellenzék tüntető távollétében". Handó Szájer Józsefnek, a Fidesz "alapító és meghatározó tagjának", kormánypárti EP-képviselőnek a felesége. 
  • A 2011. évi CLXI. Törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról "eddig példa nélküli felhatalmazást adott az OBH elnökének". Ellenőrzésére, a választott Országos Bírói Tanács (OBT) jogosult, ám "az elsőként megválasztott OBT teljesen az OBH elnök befolyása alatt volt, igazgatási elöljárójuk volt, tőle függött helyi bírósági előmenetelük".
  • A 2017-ben megválasztott Országos Bírói Tanácsba, "a bírói testületben addigra létrejött elégedetlenség következtében olyan személyek is bekerültek, akik vállalták a felügyeleti jogkörükből adódó kötelességüket."  Az OBH elnöke által elkövetett törvénysértések kivizsgálására bizottságot hoztak létre.
  • A bizottság 2018 májusi összefoglaló jelentése megállapította, nem törvényes az OBH elnökének 2017. január 1. és 2018. február 5. között folytatott gyakorlata, mert a vezetői pályázatokat eredménytelenné nyilvánító döntését a véleményező szerv felé megalapozatlanul indokolta, így az eljárás nem átlátható. 
  • Nem volt törvényes az sem, hogy Handó Tünde a vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítása után a bírósági vezető megbízásáról "nem a lehető legrövidebb időn belül, hanem jóval később intézkedett".Ujkéri megjegyzi: volt olyan megye, ahol két évig nem nevezett ki törvényszéki elnököt, "és sorolni lehetne az ezzel kapcsolatos visszaéléseit más megyékben is"
  • Nem törvényes az OBH elnökének 2016. és 2017. években azon intézkedése sem, hogy törvényszéki bírót ítélőtáblára ténylegesen nem az ügyteher egyenletes elosztásának biztosítására vagy szakmai fejlődésének érdekében, hanem vezetői feladatok ellátásra rendelt ki.
  • A bírálatra válaszul Dr. Handó "a befolyása alatt lévő OBT tagokat lemondásra bírta, így akarva működésképtelenné tenni a vele szemben kritikusan fellépő testületet". Arra hivatkozott, hogy a lemondások következtében az OBT már nem legitim szervezet. A testület üléseire el sem jár, s követi példáját a Polt Péter legfőbb ügyész is. 
  • Az OBT egyik tagja  látogatásra hívta meg  az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) elnökét. Erre reagálva kormányközeli sajtóban "megjelent az az álhír, hogy az OBT az európai szervezet beavatkozását kérte volna bizonyos kormányzati tervek miatt, amit az ENCJ írásban cáfolt". Handó ennek ellenére a közszolgálati rádió műsorában hazaárulónak nevezte a jogukkal élő bírákat.

"A fentiek példátlanok a magyar igazságszolgáltatás történetében. Magyarországon sosem volt olyan rossz a munkahelyi közérzet a bíróságokon, mint Dr. Handó Tünde idején, aki bevallottan maga képére akarva formálni a bíróságokat, ennek megfelelőn hozza meg intézkedéseit."

 - foglalja össze a helyzetet Dr. Ujkéri Csaba. 

A nyugalmazott bíró az Alfahírnek elmondta: beadványát a Bírák Nemzetközi Egyesületének Marrékesben tartandó éves tanácskozásán napirendre tűzték, október 16-án fogják tárgyalni. A nemzetközi szervezet bizottságot hozhat létre, amely megvizsgálja a beadványban írtakat, s annak alapján tesz majd ajánlásokat. 

Ujkéri hozzátette:

"Nincsenek illúzióim, hogy az esetleges elmarasztaló megállapítások érdemben változtatnának a helyzeten. Ez a beadvány egy újabb jelzés a 68 tagországot, és 5 kontinenst képviselő szervezetnek, a magyar harmadik hatalmi ág helyzetéről."

Beadványában egyébként leszögezi, hogy nem politikai szándék készteti felszólalásra,"nem rendszer és kormánykritikát kívánok gyakorolni." Ezt alátámasztja az is, hogy

a Somogy Megyei Bíróság elnökeként 2007-ben a balliberális kormányzás idején is nemzetközi fórumon, az Európai Bírói Egyesület közgyűlésén szólalt fel a magyar bírákra helyezedő nyomás, illetve jövedelmi-és nyugdíjviszonyaik miatt.

Jellemző, hogy az akkori kormánypárti sajtó éppen úgy "külföldi árulkodásnak" minősítette a nemzetközi szervezetekben gyakorolt törvényes érdekérvényesítést, mint a mai.

(Fotó: Polt Péter és Handó Tünde az Országos az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. november 30-án, Koszticsák Szilárd/MTI)