2018. 09. 24. 18:44
MTI

Átvizsgálták a norvég parlamentet, mert orosz kémet foghattak

Norvégiában őrizetbe vettek egy 51 éves orosz állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kémkedett az európai parlamenti együttműködés erősítését célzó egyik konferencián. Időközben biztonsági óvintézkedésként lehallgatókészülékek után kutatva átvizsgálták a norvég parlament épületét.

Hege Aakre ügyvéd az NTB helyi hírügynökségnek hétfőn azt mondta, hogy ügyfelét, akinek nevét nem közölte, kihallgatta a norvég belső elhárítás, a PST. A gyanúsított a norvég sajtó szerint a Duma (orosz parlament) magas rangú számítástechnikai tanácsadójaként dolgozik.

A Verdens Gang című norvég hírlap szerint a parlamentben dolgozókat felszólították, hogy a konferencián használt nyomtatókat egyelőre ne használják. A PST az Aldrimer című internetes hírportálnak hétfőn megerősítette: vizsgálják azt is, hogy a férfi próbálkozott-e a képviselők vagy a konferencia más résztvevői mobiltelefonjainak feltörésével.

A férfit pénteken vették őrizetbe az Európai Parlamenti Kutatások és Dokumentálási Központja (ECPRD) rendezvényén, amelyet a norvég törvényhozásban tartottak, s amelynek egyik fő témája a kiberbiztonság volt. Az orosz állampolgárt, akinek viselkedése arra sarkallta a parlamenti tisztviselőket, hogy értesítsék a titkosszolgálatokat, szombaton helyezték két hétre előzetes letartóztatásba.

Aakre azt mondta, ügyfele tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett.

Az oslói orosz nagykövetség Facebook-oldalán közölte, hogy a férfit "abszurd ürügy alapján" vették őrizetbe. Erna Solberg miniszterelnök ugyanakkor New Yorkból nyilatkozva hangsúlyozta: nem politikai, hanem rendőrségi ügyről van szó, amelyben most nyomozást indítottak.