Fizesse be az adót a Migration Aid és a fideszes oligarcha is

A Jobbik szerint végig kell ütni a sorosista-vonalat.

A Parlament Igazságügyi bizottsága a kormánypárti Czunyiné Bertalan Judit javaslatára kedden vitázott "a Migration Aid párttá alakulásával kapcsolatos törvényességi kérdésekről", valamint a Szabó Tímea (Párbeszéd) javaslatáról,

amely többek között a miniszterelnöki tisztség és a Soros-ösztöndíj összeférhetetlenségét mondta volna ki.

Mindkét kérdésben heves vita zajlott, amelynek a végén a Jobbik támogatta azt az állásfoglalást, amely az Igazságügyi Minisztériumot arra kéri, hogy - a pénzügyi és belügyi tárca bevonásával - vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó hatályos jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, amennyiben a jelenlegi forma lehetőséget biztosít az adóelkerülésre, illetőleg megszavazták azt az ellenzéki beadványt, amely lényegében a Soros-ösztöndíjasok - így a Fidesz-alapítók - politikai tevékenységét is korlátozná.

Nem látunk semmilyen kivetnivalót, hogy az érintett minisztériumok tegyenek le javaslatokat a bevándorlási különadóval kapcsolatban, ha már az eredeti szöveg közel sem egyértelmű. Ezzel önmagában nincs semmilyen probléma – fogalmazott érdeklődésünkre Apáti István, a testület jobbikos tagja.

Szerinte a probléma ott kezdődik, hogy a Fidesz nem tette világossá, a Migration Aid párttá alakulása adózási, adóelkerülési, vagy pártalapítási szempontból aggályos-e számukra.

„A mai vitában is újra felvetettem, ha egy külföldről, vagy belföldről finanszírozott civilszervezetről kiderül, hogy a magyar emberek biztonságát veszélyeztető tevékenységet folytat, akkor hogy tud tovább működni? Ha a rendőrség, a nyomozóhatóságok, a titkosszolgálatok nem végzik a feladatukat, annak következménye kell, hogy legyen, és nem az, hogy esetleg párttá alakul egy ilyen szervezet. Ha pedig nem igazak ezek a vádak, akkor pedig miért kell hazudni a magyar embereknek? Mondom ezt úgy, hogy egy pillanatig sem védem a Migration Aid-et"

 - magyarázta a politikus.

Apáti István szerint, ha a kormánypártiaknak csak adóelkerülési problémájuk van, „tehát megint a Fidesz államkassza iránti vonzalma kerekedett felül rajtuk”, akkor tegyék ezt is egyértelművé, és számoljanak el a saját hibáikkal. Ugyanis ők írták meg úgy különadóról szóló törvényt, hogy nem lehetnek adóalanyok sem a pártok, sem pedig a pártalapítványok – emlékeztetett, majd hozzáfűzte:

„azt a jogi kiskaput, amire a Migration Aid ráugrott, a Fidesz teremtette meg”.

Nem fogják befizetni a bevándorlási különadót a civilek

A Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International szakértői az RTL Klub híradójának arról beszéltek, hogy akik jogi segítséget nyújtanak a menedékkérőknek, vagy az emberséges bánásmódért kampányolnak, nem dolgoznak azon, hogy elősegítsék a bevándorlást.Hétfő a fizetési határideje annak a 25 százalékos különadónak, amelyet a kormány szerint a bevándorlást támogató szervezetekre róttak ki.

A bizottsági vitáról szóló beszámolókból kiderül, arra szólított fel Apáti István, hogy „ne álljunk meg félúton”, de ez mire vonatkozott?

„Ha már a Fidesz elkezdte, akkor üssük végig a sorosista-vonalat, a legelejétől a legvégéig, és szabályozzuk, hogy aki valaha is Soros-ösztöndíjban részesült, az milyen politikai tisztséget tölthet be, a sorosisták alapíthatnak-e pártot, illetve az általuk eddig alapított pártok működését is vizsgáljuk felül, és ha kell szankcionáljuk azokat a törvény erejével. Nyilvánvaló, ebbe a körbe tartozik a Fidesz is. A bizottság kormánypárti tagjait most is szembesítettem azzal, hogy Soros György csinált a Fidesz vezetőjéből embert, ha ő nincs, akkor ők sincsenek. Soros Györgynek nagyon sok felelőssége van abban, hogy a Fidesz létrejött és megerősödött”

- válaszolta Jobbik képviselője.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy véleménye szerint ezzel az állásfoglalással megint csak átveri-e Fidesz a szavazóit?

Apáti István úgy látja, főleg kommunikációs jelentősége volt a mai bizottsági ülésnek. De szerinte, ha a kormányzat talál rá lehetőséget, akkor megpróbálja meggátolni a Migration Aid párttá alakulását, vagy ha azt mégis hagyja, akkor az adóelkerülését.

„Ám ha van egy törvényesen kivetett adó, azt minden érintettnek be kell fizetnie, és én azt szeretném, ha egyszer a fideszes oligarchák is eljutnának odáig, hogy az adókat nekik is be kelljen fizetniük, ezt a Migration Aid-től függetlenül jegyzem meg”

- foglalta össze a keddi tanulságokat a jobbikos politikus.