Aki nem pártkatona, az féltheti az állását?

Nagyot nőtt az államigazgatás, de most sok embert utcára tehetnek.

Mint közleményében fogalmazott, a legalább háromezer tisztviselőt érintő létszám-leépítés bizonyára azokat érinti majd,

akik tisztességgel végezték eddig munkájukat, nem pedig a pártvonalról érkezőket.

A legnagyobb ellenzéki párt kritikája szerint jelenleg az államtitkárokból, helyettes államtitkárokból és a törtető politikai komisszárokból van feleslegesen sok, és valójában az ő ténykedésük és javadalmuk terheli meg indokolatlanul a költségvetést és a közpénzeket.

Azt mondják, kormányon a bürokráciacsökkentés a felesleges törvényi túlszabályozottság megszüntetése mellett a kádertemetők felszámolásában fog megnyilvánulni.

„Valljuk, hogy egy polgárbarát, azaz hatékony, pártsemleges és jogkövető közigazgatáshoz alapvetően szükség van elegendő számú, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, Magyarország érdekeit és a közjót szolgáló tisztviselőre” – fogalmazott Hegedűs Lorántné.

Szerdán a zoom.hu írt arról, hogy közel 3000 minisztériumi dolgozó elbocsátást tervezi a kormány a következő hónapokban a meghirdetett 20 százalékos létszámleépítés keretében, ami több helyen 40 százalék is lehet. Eközben 2010-ben a minisztériumokban még alig 6358 ember dolgozott, de a 2019-es költségvetési tervek szerint majdnem ugyanezt a munkát 14 650 ember végezné el, vagyis nyolc év alatt 8300 fővel nőtt meg a minisztériumi apparátus.