Hiába ígérte Orbán a szurkolóknak, nem lesz pirotechnika a stadionokban

Megint keresztbe feküdtek a fideszesek a szurkolóknak és Orbán Viktor ígéretének.

A pirotechnikát kedvelő szurkolói csoportok továbbra sem számíthatnak semmi jóra a kormánytól, ugyanis a fideszes képviselők ezúttal is csuklóból szavazták le azt a javaslatot, ami rendezte volna a kérdést. Sőt, nem csupán leszavazták, de információink szerint az is teljesen nyilvánvalóan látszott, hogy az illetékes bizottság tagjai nem is igazán vannak képben, más esetben egyszerűen ellenzik a pirózást.

Amit tudni kell a dologról:

  • Szilágyi György és Farkas Gergely jobbikos parlamenti képviselők augusztus közepén benyújtottak egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek
  • Ezt az Országgyűlés Kulturális Bizottsága tárgyalta meg kedden
  • Itt azonban már a tárgysorozatbavételt is elutasították, pedig ha tovább engedik, akkor is csak a parlament elé kerül, amit továbbra is legfeljebb annyi követett volna, hogy a kormányra lett volna bízva egy új szabályozás kidolgozása
  • Tehát a javaslat igazából csak annyiról szólt, hogy a kormány rendezze végre a kérdést, foglalkozzon azzal az üggyel, amit Orbán Viktor márciusi szavai pezsdítettek fel.

Az Alfahír az egyik benyújtótól, Szilágyi Györgytől azonban úgy tudja, a bizottsági tagok egy része nem csak egyszerűen ellenezte a pirózást, hanem teljesen laikus is volt a kérdésben.

A benyújtói oldalon hiába hivatkoztak egyenesen Orbán Viktorra, aki szerint unalmasak a pirotechnika nélküli meccsek, a képviselők szerint nem kell csinálni semmit, nem jó irány a részletes szabályozás, ami végeredményben a pirotechnika részleges engedélyezésében teljesülhetne ki.

Úgy tudjuk, az egyik képviselőtől olyan abszurd ötlet is elhangzott, hogy a szurkolók egy stadionon kívüli szurkolói zónában használhatnák a pirotechnikát, mert az úgyis behallatszik a pályára. Eközben egy másik politikus petárdázásról beszélt, pedig az már a kilencvenes évek óta nem jellemző a hazai pályákra.

A bizottságban volt olyan ellenérv is, hogy a füst egyszerűen zavaró, mert megállíthatja a játékot, amitől a sportolók megfázhatnak és unalmas is kivárni, míg kitisztul a levegő. Szóval a témában illetékes bizottság nem igazán volt illetékes a témában.

Lapunknak Szilágyi György azt mondta, hogy Orbán Viktor üres ígéretét bizonyítja az is, hogy a bizottság egy olyan dolgot szavazott le, ami önmagában még nem is változtatott volna semmin. Tény: a javaslat párbeszédet kezdeményezett volna, a dokumentum semmilyen konkrétumot nem tartalmaz azon kívül, hogy a sportági szakszövetségek kezébe adja az irányítást.

Júniusban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) háttérbeszélgetésén már próbálták jelezni, hogy nem lesz többé pirotechnika. Akkor azt mondták, hogy sem jogilag, sem biztonsági szempontból nincs arra mód, hogy a futballstadionokban pirotechnikai eszközöket használhassanak a szurkolók.

Az eseményen elhangzott, hogy az MLSZ nem alkalmaz szigorúbb szabályokat, mint a magyar jogszabályok, és ezalatt két dolgot kell érteni: az egyik az általános tiltás, amit Orbán Viktor ígérete nyomán politikai úton rendezni lehetne, ha nem feküdnének a fideszesek mindig keresztbe. A másik a biztonságról szól, magyarul arról, hogy tömegben mennyire veszélyes és szabálytalan a pirotechnikai eszközök használata. Ezt lehetne részletesebben szabályozni, hogy ne legyen teljes tiltás. Júliusban Apáti István és Szilágyi György képviselők egy írásbeli kérdést is benyújtottak ezügyben, arra Dömötör Csaba államtitkár válaszolt semmitmondóan.

Megint más kérdés, hogy a szurkolókat általában nem tartja vissza a szabályozás, a komolyabb mérkőzéseken így is előszeretettel alkalmaznak pirotechnikai eszközöket a látványvilág feldobásához, az MLSZ azonban abszurd módon rendre megbünteti a klubokat a hangulatosabbá tett mérkőzések után.

Tehát egyelőre úgy tűnik, hogy lehetne ezt a kérdést rendezni, de inkább el sem kezdik, akár annak árán sem, hogy így Orbán Viktorral is szembe mennek a fideszes képviselők. Vagy legalábbis úgy látszik.

(Fotók: Béli Balázs/Alfahír)