Jakab Péter: a kormány magára hagyta Borsodot, nincs szándék érdemi béremelésre

Tovább nőtt a magyar és a borsodi átlagbérek közti szakadék, a kormány mégsem tervez érdemi béremelést.

A Jobbik országgyűlési képviselője miskolci sajtótájékoztatóján felidézte a város polgármesterének két évvel ezelőtti szavait, miszerint Miskolcon rekordmértékben nőnek a bérek. Ennek ellenére a KSH adatai szerint a borsodi és a magyar átlagbér közötti szakadék azóta közel 20 százalékkal nőtt. Jakab Péter ennek apropóján kérdezte a kormányt: mikor kezdenek – főleg a leszakadó országrészekben – érdemi béremelésbe. A pénzügyminisztérium államtitkára azt válaszolta: a kormánynak nincs és nem is lesz ilyen szándéka, egyébként is, a borsodi bérek eddig is átlag felett nőttek.

Jakab Péter úgy véli, a kormány nincs tisztában a borsodi valósággal, miszerint az alacsony bérszínvonal miatt lassan már csak az marad a megyében, aki nem munkából, hanem bűnözésből akar megélni. 

A politikus azonnali beavatkozást sürgetett a béremelés érdekében, ennek részeként a multikkal kötött stratégiai szerződések újratárgyalását, a kis- és középvállalkozások terheinek csökkentését, az állami cégeknél az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének törvényi szintű bevezetését, nulladik lépésként pedig a korrupció felszámolását határozta meg feladatként.