Az államtitkár ügyvédi irodája által vertek át egy idős férfit, akinek most az otthonát követelik

Ahol az ellenzéki képviselők megjelennek, visszavonulót fújnak a végrehajtók.

Ismét sikeresen akadályoztak meg civilek segítségével a jobbikos képviselők egy kilakoltatást. Ezúttal Bajóton Vajda Gábornak sikerült egy időre megmenteni az otthonát, akitől állítása szerint volt felesége először egy hamis ajándékozási szerződéssel elvette ingatlanját, majd arra a férfi tudta nélkül több hitelt is igényelt, amiknek törlesztőit nem fizette.

„Azt mondta a nyomozó, hogy bűncselekmény, de mégsem az”

 – meséli a férfi az N1TV riporterének. A bankot csak a behajtandó összeg érdekelte, az nem, hogy a kölcsönt bűncselekményt elkövetve vették fel. Az ügy pikantériája, hogy a szálak egészen a parlamentig vezetnek, mivel az ajándékozási szerződést, aminek következtében a férfi nyakába több, általa fel nem vett hitel törlesztőrészlete szakadt, Völner Pál fideszes államtitkár ügyvédi irodája készítette.

Nunkovics Tibor a kilakoltatásnál jelen lévő jobbikos regionális igazgató elmondta, hogy az Eszközkezelőtől érkezett hölggyel végül sikerült megegyezniük abban, hogy megvitatják az idős férfi ügyét, miután lezajlott a bírósági tárgyalás arról, hogy valóban okirathamisítás történt-e.

„Nem fogjuk engedni, hogy Gábor bácsit kilakoltassák abból az ingatlanból, amiért ő 30 évig dolgozott a bányában”

– tette hozzá. Szintén kiállt az idős férfi mellett a Jobbik országgyűlési képviselője, Magyar Zoltán, aki szerint elfogadhatatlan, hogy egy aktív bírósági eljárás közepén a végrehajtó ki akar lakoltatni embereket az otthonukból, akiknek ráadásul nincs más hely, ahol meghúzhatnák magukat.

Ennél a kilakoltatásnál a parlamentig vezetnek a szálak

A bajóti férfinek állítása szerint hamisított ajándékozási szerződéssel szerezték meg otthonát, amelyre hiteleket vettek fel. A törlesztők a nyakába szakadtak, ezért tennék utcára. Az ajándékozási szerződés egy fideszes államtitkár ügyvédi irodájában készült.

Z. Kárpát Dániel, a devizahitelesek ügyét már évek óta napirenden tartó jobbikos politikus minden héten ott van legalább egy kilakoltatásnál, ugyanis úgy véli, már csak az, hogy politikai szereplőként bejelentik a részvételüket, valamint a markáns civil jelenlét és a jogsértések leleplezése elég ahhoz, hogy elvegye a kedvét a túlkapásokat elkövető végrehajtóknak.

„Hosszú távon az Orbán-kormánynak nem fog tetszeni, hogy ellenzéki szereplők, civil aktivisták ilyen sikereket mutatnak fel. Éppen ezért arra apellálunk, hogy a kilakoltatási moratóriumot teljes körben minél hamarabb meg fogják hirdetni.”