300 millióból veszi fel a harcot a MÁV az illegális hulladéklerakókkal

Keretszerződést kötöttek.

A közlemény szerint a keretszerződés az egész ország területén lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat gyorsan reagálhasson, és a keletkező hulladékhalmokat rövid időn belül elszállíthassa. A keretszerződés összege 300 millió forint, amely a MÁV területi igazgatóságaihoz igazítottan biztosít lehetőséget a kisebb szemétlerakatok felszámolására. A 2+1 éves szerződés legfeljebb a keret kimerülésig tart. A nagyobb illegális hulladékhalmok felszámolását továbbra is egyedi közbeszerzési eljárással intézi a vasúttársaság, és a jelentősebb hulladéklerakatokra (amelyek esetenként több ezer köbméter szeméthalmot jelentenek) is önálló eljárásrend vonatkozik.

A jelenlegi jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa felelős a területén található hulladékért, de hangsúlyozandó, hogy a vasúti területeken és a nyílt pálya közelében található illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. A több 10 ezer köbméterre tehető hulladékmennyiség jellemzően lakossági, kommunális hulladékból, használt műszaki cikkekből, építési törmelékből és zöldhulladékból tevődik össze - írják.

A vasúttársaság tavaly 165 millió forintot költött az illegális szeméthalmok felszámolására és 8850 tonnát szállíttatott el vasúti területekről országszerte. A legnagyobb, a budapesti, Rákospatak utcai illegális hulladéklerakó volt, ahonnan 4666 tonna, míg Szajolból 2698 tonna gazdátlan szemét elszállításáról kellett gondoskodnia, de sok más helyszínről is elvitette a mások által elhagyott szemetet.

A vasúttársaság elkészítette az illegális hulladékhalmok felszámolásáról szóló stratégiáját, jelenleg több helyszínen folynak előkészítő felmérések, valamint beszerzési és közbeszerzési eljárások. Ezenkívül a MÁV főtámogatói részvételével a múlt év őszén megtartott Ökoindustria kiállításon az illegális szemétlerakással kapcsolatos problémákat nemcsak felvetette a vasúttársaság, de a felszólaló  döntéshozókkal és érintettekkel egyetértésben munkacsoport létrehozását is kezdeményezte a helyzet kezelése érdekében. A munkacsoport vezetésével várhatóan októberben kezdődnek azok a szélesebb körű egyeztetések, amelyek a szükséges jogszabály-módosítási csomagot és az illegális hulladéklerakás megelőzésére, felszámolására vonatkozó akciótervet készítik elő.

Látványos eredményt elérni azonban csak tudatosabb társadalom, tudatosabb lakóközösség közreműködésével lehet. A környezet megóvása, a vasúti terület tisztítása a vasúttársaság fontos feladata. Ez azonban mindaddig szélmalomharc marad, amíg az elvégzett munkát értékelő, együttműködő és a tisztaságot megbecsülő lakóközösségekkel szemben vannak olyanok, akik nem tartják be a szabályokat - zárul a közlemény.