A nettó minimálbér elérheti a 100 ezret

A garantált bérminimumot keresők pedig nettó 135 ezret vihetnének haza.

A fideszes Magyar Idők szerint a minimálbér összege 150 ezer forint lehet, ami azt jelenti, hogy az ilyen bérre bejelentett alkalmazottak nettó bére átlépheti a 100 ezer forintot. A garantált bérminimum a lap szerint bruttó 200 ezerre nőne, ami nettó 135 ezret jelentene.

A garantált bérminimum 11 százalékos emelése magasabb, mint a munkaadók által a legutolsó tárgyalási fordulón meghatározott 8 százalék, a minimálbér 8,5 százalékos növelése a szakszervezetek ugyancsak 8 százalékos javaslatához áll közelebb.

A kormánypárti lap úgy tudja, a héten ül össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, akik megállapodhatnak a két összegről. Ha ez nem sikerül, akkor a kormány határozatban dönthet róla.

A nettó 100 ezer forintot Mészáros Lőrinc körülbelül 20 másodperc alatt keresi meg.