Alig volt néző a Vidi bajnoki meccsén, kiakadt az edző

Néhány százan nézték élőben az EL-csoportkörös címvédő bajnokiját.

3-1-re nyert a Mol Vidi tegnap este a Pancho Arénában játszott bajnoki mérkőzésen a Mezőkövesd ellen. A találkozó korábban a székesfehérváriak BL-selejtezője miatt maradt el, a csapatok ezért most pótolták azt.

A meccsre alig néhány száz néző volt kíváncsi, így az eleve aprónak számító stadion is kongott az ürességtől.

Mindezt szóvá tette Marko Nikolics, a csapat szerb vezetőedzője is:

"Szeretnénk gratulálni azoknak a szurkolóknak, akik itt voltak. A szememben ők igazi szurkolók. Szóval köszönöm nekik, de csalódott vagyok. Nem értem, hogy az Európa-liga-meccsünkön kint van tizenötezer ember, akkor egy ilyen bajnokin miért nem tud itt lenni két-három ezer ember?” - idézi a trénert a Nemzeti Sport.

Csalódott volt a Mol Vidi csapatkapitánya, Juhász Roland is, aki a köztévének nyilatkozott a meccs után:

"Nagyon kevés szurkoló látogatott ki. Emiatt nagyon szomorú is vagyok, hogy ennyien kíváncsiak a játékunkra".

Az alacsony nézőszám részben annak is köszönhető, hogy a székesfehérvári keménymag bojkottálja a meccsek látogatását, amiért Garancsi István eladta a csapat nevét az olajvállalatnak. Szerencsére vannak azért komolyabb érdeklődésre számot tartó meccsek is: a hétvégi Fradi-Újpestre az Üllői129 összesítése szerint - a bérleteket is beleszámolva -már 21 480 belépő kelt el.

(Fotó: molvidi.hu)