"A béruniós aláírásgyűjtés több okból is sikerként értékelhető"

A több országból érkező kezdeményezők Budapesten értékelték az aláírásgyűjtést.

A 2017. március 14-én indult európai polgári kezdeményezés, a Bérunió célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az Európai Unió tagállamai közötti súlyos gazdasági és életszínvonalbeli különbségekre. Egymillió aláírás összegyűjtésére lett volna szükség ahhoz, hogy az Európai Parlamenthez és az Európai Bizottsághoz fordulhassanak. Ugyan mindösszesen 550 ezer aláírást sikerült összegyűjteni, a kezdeményezést több okból is sikerként értékelték kezdeményezői. 

A budapesti értékelő, lezáró megbeszélésen részt vettek horvát, szlovák, román, bolgár, lengyel, szlovén és észt pártok, szakszervezetek és magánszemélyek is. A különböző országokban hasonló akadályokkal találkoztak a gyűjtés során (a legtöbbször politikai érdekeket sértettek, valamint anyagi nehézségekbe ütköztek), ugyanakkor egyetértettek abban, hogy nemcsak pesszimista szemszögből lehet vizsgálni a gyűjtés mérlegét. Párhuzamot vontak a Minority SafePack néven indult kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéssel, amely ugyan elérte az egymillió aláírást, egyelőre mégsem látható annak semmilyen látványos hatása, míg a bruniós kezdeményezésnek nemzeti és nemzetközi szinten is sikerült jelentős hatást kifejtenie. 

Gyöngyösi Márton, a bizottság magyar képviselője kiemelte, hogy több résztvevő országban is az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elve a közbeszéd, a politikai diskurzus részévé vált. Ugyan strukturális változásokat nem tudtak kiharcolni, ahogyan a magyar kormány sem szakított azzal, hogy az olcsó munkaerőre építse a gazdaságát, béremelésekre több szektorban is sor került. Felhívta a figyelmet toábbá a nemzetközi hatásokra is, amelyek közül a legkiemelkedőbb az, hogy a májusban az EU jövőjéről indított európai nemzeti konzultációban szó szerint szerepel a szlogenük, és így az Unió az egyik lehetséges új alapelveként tekinthet a béruniós aláírásgyűjtést kezdeményezők által meghatározott célra. 

"A közélet alakítóiként szeretnénk a rendelkezésre álló eszközökkel tovább folytatni küzdelmünket azért, hogy egy igazságosabb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb Európai Uniót teremtsünk. Bizakodással tölt el bennünket, hogy egyre többen ismerik fel a sürgető reformok szükségességét. A mi célunk, hogy a populista politikusok álvitái helyett valódi válaszokat és megoldásokat keressünk az európai emberek kérdéseire és problémáira"

 - jelentették ki egy közös nyilatkozatban a bizottság tagjai a megbeszélés után, valamint arra biztattak mindenkit, hogy töltsék ki az Európai Bizottság konzultációját

A béruniós kezdeményezés polgári bizottsága ezzel hivatalosan is befejezte a munkáját, a birtokába jutott személyes adatokat és aláírásgyűjtő íveket pedig a hatályos jogszabályok szerint eljárva megsemmisíti.