A vásárhelyi fideszesek nem nyilatkozhatnak pozitívan, nehogy úgy tűnjön, nélkülük is működik a város

Lázár sajtósa szólította fel bojkottra az elvtársakat.

„Sajnos több visszajelzés alapján fennáll a veszélye annak, hogy az olvasók, nézők, hallgatók a pozitív témák alapján úgy érzik, megy, működik a város”

- írja Göbl az üzenetben, aki a poszt alatti bejegyzésekben is megszólalt. Az önkormányzat korábbi sajtófőnöke nem tagadja, hogy ő írta a levelet, de azt leszögezte, hogy a saját nevében küldte, a privát emailjéről, nem Lázár, Orbán vagy Kubatov utasítására. A levél megszületésének oka állítása szerint az volt, hogy a helyi fideszes képviselők azzal keresték meg őt, „hogy a korábban, még közösen kialakított, a város fejlődésére fókuszáló kommunikáció értelmetlenné vált, mert hiába beszélnek ők a fejlesztésekről és a beruházásokról, hazugságokkal és folyamatos lejáratással kell nap, mint nap szembe nézniük”.

Göbl szerint azt, hogy a képviselők ne nyilatkozzanak a sajtónak, igen nyakatekert úgy beállítani, hogy azzal akadályoznák a polgármester munkáját. Szerinte annak Márki-Zay még örülhet is, hogy a fideszesek nem nyilatkoznak – írja a 444.hu.

Na és hogy miért? Mert a fideszesek szerint nem történik semmi a városban, csak az ellenük folyó lejáratás megy, sőt még azzal is vádolják Márki-Zayt és munkatársait, hogy a polgármesteri hivatal informatikusaival feltörték és megnyitották az önkormányzati képviselők email címeit.

Persze a nagy békekereső és ártatlan Göbl arra nem adott választ, hogy miért az alábbi mondattal zárta sorait:

„Gyűjtsétek a negatívumokat, amelyekkel a sajtóban tudunk majd csatákat indítani.”

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)