Orbán Viktor egójára apellál a Jobbik devizaügyben

Új frontot nyitottak, hogy elérjék végre az adósoknak járó igazságszolgáltatást.

Megjegyezte: az utóbbi időben "bámulatos együttállás" valósult meg, aminek eredményeként önkéntesek, civil jogvédők, az alternatív média szereplői és politikusok közös fellépésének eredményeként a végrehajtók egy része visszavonul,

"saját maga hozza meg azt a döntést, hogy a jogsértésektől hemzsegő visszásságokat nem folytatja",

így több esetben sikerült időlegesen elkerülni kilakoltatásokat.

„Orbán Viktor és csapata egójára apellálunk”

- jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a "további ellenzéki sikerek megakadályozása érdekében" meg fogják hirdetni a téli kilakoltatási moratórium előbbre hozatalát.

Z. Kárpát Dániel felsorolta, hogy az elmúlt hónapokban az összefogásuknak köszönhetően sikerült

A Jobbik devizahiteles akcióterve (2018.09.28)

dr. Varga-Damm Andrea és Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója

Varga-Damm Andrea, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt, nem értelmeznie kellene a Kúriának az Európai Bíróság szeptember 20-án meghozott devizahiteles-döntését, hanem hagynia, hogy a független bíróság értelmezze, alkalmazza azt.

„Magyarországon ugyanis 2013 decembere óta nem vagyunk annyira jóhiszeműek a Kúria döntéseivel kapcsolatban, mivel a 6/2013-as ítélettel azt üzente a magyar társadalomnak, hogy nem hajlandó az adósok és a fogyasztók érdekében tevékenykedni, hanem a pénzügyi közvetítő rendszer hatalmasságának áldozza be tevékenységét”

– mondta el a kéviselő, hozzátéve, hogy a mostani döntés azért is nagyon fontos, mert nemcsak kérelemre, hanem hivatalból is kell vizsgálnia a devizások ügyeit a bíróságnak és az  "nem tud nem igazat adni az adósnak", ha szó szerint veszi az uniós testület döntését, ami tisztességtelennek mondja ki az árfolyamkockázat ilyen kikötését.