Akár Trump vagy Kim Dzsongun is kaphatja a Nobel-békedíjat

Itt vannak az esélyesek.

Az APA osztrák hírügynökség hétfői beszámolója szerint a nemzetközi sajtóban az idén is több olyan ismert politikus páros neve szerepel, akik - mint az APA fogalmazott - közösen reményt nyújtottak évtizedes konfliktusok békés rendezésére. Köztük a legismertebb Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető párosa, ők ketten az év első felében együttesen tettek látványos kezdeményezést az 1950-es évek óta befagyott koreai konfliktus rendezésére.

Az évszázad találkozója: Donald Trump és Kim Dzsongun már beszéltek is

Frissítés 9: Úgy tűnik, hogy egyelőre ennyi volt. Magyar idő szerint délelőtt 10-kor tart sajtótájékoztatót Donald Trump, ez a hivatalos program következő pontja.Frissítés 8: A közös ebédnél Trump megkérdezte a szingapúri tévéseket: "Szóval csinosak és jóképűek és szépek és tökéletesek vagyunk?"Ebéd után sétáltak egy kört a kertben, majd Trump limuzinjához mentek, azt hittem, hogy itt lesz valami közös kocsikázás, de Trump csak megmutatta a verdát Kimnek.

A lapok ugyancsak az esélyesek között említették Zoran Zaev macedón miniszterelnököt és Alekszisz Ciprasz görög kormányfőt is, akiknek közös kompromisszumos javaslata a Macedónia és Görögország közötti évtizedes névvita rendezését szolgálja. A hétfői kommentárok ugyanakkor arra mutattak rá, hogy a kérdésben megrendezett vasárnapi, eredménytelen macedóniai népszavazás beárnyékolhatja esélyeiket a Nobel-békedíjra.

Továbbra is kérdés, hogy megváltozik-e Macedónia neve

A szavazóképes lakosság több mint felének kellett volna voksolnia ahhoz, hogy érvényes legyen a referendum, ám az ehhez szükséges valamivel több mint 900 ezer szavazópolgár helyett nem egész 600 ezer ember válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatja-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadja a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt.A választási bizottság közlése szerint az eddig feldolgozott adatok alapján az is látszik, hogy a voksolók több mint 90 százaléka igennel válaszolt a feltett kérdésre.

A lehetséges kitüntetettek között az elmúlt napokban szintén gyakran felmerült Ljudmila Alekszejeva és Szvetlana Gannuskina orosz emberi jogi aktivisták neve, továbbá ismételten a Memorial orosz jogvédő szervezet is. Több, a menekülteket segítő civilszervezetet is említettek az esélyesek sorában, köztük az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezetet, valamint az úgynevezett fehér sisakosokat, a szíriai lázadók uralta területeken működő mentőszolgálatot.

Az APA az Oslói Nemzetközi Békekutató Intézetre hivatkozva (PRIO) nem zárta ki Denis Mukwege kongói sebész, nőgyógyász kitüntetését sem. A kongói orvos az általa alapított kórházban az országban folyó harcok során megerőszakolt nők kezelésével foglalkozik. Az intézet szerint az esélyesek között lehet az iraki kurd emberi jogi aktivista, Nadia Murado, aki az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd, továbbá az ENSZ Világélelmezési Programja is.

A kongói Mukwegének 2013-ban, és az orosz jogvédő Gannuskinának 2016-ban már odaítélték az alternatív Nobel-díjat, amelyet 1980-ban Jakob von Uexküll német-svéd író, egykori európai parlamenti képviselő hozott létre azzal a céllal, hogy elismerjék olyan emberek munkásságát is, akik véleménye szerint elkerülték a hivatalos Nobel Alapítvány figyelmét.
Tavaly a Nobel-békedíjat az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN nemzetközi civil kezdeményezés vehette át.

Rákkutatók kapták az idei orvosi Nobel-díjat

A rákkutatás területén elért eredményeiért két tudós, James P. Allison és Hondzso Taszuku kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.Az illetékes bizottság indoklása szerint az amerikai és a japán szakember a rák elleni modern immunterápia kifejlesztésével érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést.A két kitüntetett 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.