18 ezer ember halálát kötik az orosz légierőhöz Szíriában - Moszkva cáfol

Az orosz hadsereg 112 katonát vesztett szíriai katonai beavatkozásának elmúlt három évében - mondta Viktor Bondarev, az orosz felsőház nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának vezetője. A polgárháborút nyomon követő szervezetek ugyanakkor kiemelték, hogy az orosz légierő bombázásainak eddig több mint 18 ezren estek áldozatul.

Viktor Bondarev a katonai beavatkozás harmadik évfordulóján arról beszélt, hogy az orosz katonai veszteségek nagy részét a szeptember 17-én lelőtt orosz Il-20-as felderítő repülőgép tizenöt fős legénységének, illetve a március 6-án a hmejmími orosz légitámaszponton leszállás közben balesetet szenvedő An-26-os szállítógép 39 utasának halála tette ki.
Az orosz haderő nyolc repülőgépet, hét helikoptert és egy-két páncélozott járművet vesztett - ismertette Bondarev.

A szír légvédelem lelőtt egy orosz felderítőgépet

Az amerikai fél úgy tudja, hogy a szír légvédelem tévedésből lelőtt egy szolgálatot teljesítő orosz felderítőgépet. Valószínűleg Izrael mérhetett csapást Aszad csapataira - bár ez sem hivatalos - a légvédelem emiatt tette a dolgát, de sikerült eltalálni egy orosz IL-20-as katonai gépet szeptember 17-én.

Oroszország 2015. szeptember 30-án avatkozott be Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai oldalán az akkor már ötödik éve tartó szíriai polgárháborúba, légicsapásokkal támogatva a kormányerők lázadókkal szembeni hadműveleteit.

Ugyanakkor számos orosz állampolgár zsoldosként harcol Szíriában magánkézben lévő katonai vállalkozások megbízásából. Legutóbb az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet jelentett arról, hogy a keleti Deir-ez-Zór tartományban több ilyen zsoldos is életét vesztette.

Sokkal több orosz katona lehet Szíriában, mint amennyit Moszkva elismer

A hírügynökség forrásai azt állítják, hogy az Egyesült Államok által támogatott kormányellenes erőkkel folytatott küzdelemben nagyjából 80-100 orosz katona meghalt, közel 200 pedig megsebesült a múlt héten. Ezek a fegyveresek nem az orosz reguláris erők tagjai, hanem magánhadseregek zsoldosai.

Bombázások

A szíriai konfliktust kiterjedt aktivista hálózata révén nyomon követő OSDH összesítése szerint az orosz légicsapások az utóbbi három évben 18 096 ember életét követelték.

"Ebben a számban benne van 7988 civil is, ami a teljes szám mintegy felét teszi ki" - mondta Rámi Abder-Rahmán, a szervezet vezetője. Kiemelte: a polgári személyek között 1936 gyerek és 1199 nő van.

Abder-Rahmán ugyanakkor elismerte, hogy a Iszlám Állam dzsihadista szervezet 5233 harcosa mellett más szélsőséges vagy felkelő csoportok 4875 harcosa is áldozatul esett az orosz légicsapásoknak.

Az orosz légierőt heves bírálatok érték amiatt, hogy számos civil létesítményt, köztük kórházakat, iskolákat és piacokat is bombatalálat ért. Moszkva viszont tagadta, hogy az orosz légierő támadásai civileket céloztak volna. Állítása szerint precíziós csapásaik 85 ezer terroristával végeztek. Oroszország és a szíriai vezetés is következetesen terroristának nevezi a damaszkuszi rezsim ellen harcoló ellenzéki csoportokat.

A lázadó területeken tevékenykedő önkéntes mentőszolgálat, az úgynevezett fehér sisakosok is nyilvánosságra hoztak vasárnap egy jelentést, amely kizárólag olyan orosz légi támadásokkal foglalkozik, amelyek helyszínére munkatársaikat riasztották. A Moszkva által szintén terrorszervezetnek bélyegzett fehér sisakosok szerint ilyen bombázásokban 1848 civil áldozatot jegyeztek fel, köztük 27 önkéntesük halálát is.

Gyakorlatilag eldöntötték a háborút

A légicsapások meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a szíriai kormányerők és szövetségeseik vissza tudták szerezni az ellenőrzést az ország kiterjedt területei felett.
Amikor Oroszország beavatkozott a damaszkuszi rezsim oldalán, az Aszad-kormány Szíria mindössze 26 százalékát uralta, a mostani mintegy kétharmaddal szemben - mutatott rá Abder-Rahmán.

Az amerikaiak is bombáznak

Az orosz és a szíriai légierő mellett az amerikai vezetésű terrorellenes koalíció is bombáz Szíriában 2014 szeptembere óta. A nyugati hatalmak Iszlám Állam ellen irányuló légi hadjáratában az OSDH összesítése szerint több mint 3300 civil vesztette életét.

Forrás
MTI nyomán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András