Úgy magyarázta el a közoktatás válságát, hogy azt a fideszes politikusok is megértsék

NER-kompatibilis.

Ander Balázs, a Jobbik szakpolitikusa napirend előtt szembesítette a törvényhozást a közoktatás válságos állapotával, ezzel is hiteltelenítve az Orbán-kormány oktatási politikáját.

Az ellenzéki politikus amellett, hogy emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy hivatalos felmérések szerint a 15 évesek egynegyede funkcionálisan analfabétaként kerül ki a rendszerből, felhozta azt is, hogy fideszes politikusok is inkább a milliós díjazású magániskolákba járatják a gyerekeiket, így azoknak még annyi közük sem lesz a magyar társadalom viszonyaihoz, mint a szüleiknek.

A gyermekét sorosistának nevelő államtitkár után a Nemzet Professzora bukott le külföldi iskolával

Kásler egyik államtitkára, Szabó Tünde a héten került kínos helyzetbe, amikor a Facebookon osztotta meg a nyilvánossággal, hogy ikrei megkezdték a tanévet a SEK Budapest International Schoolban, ahol nagyjából kétmillió forint az éves tandíj. A politikus később azzal utasította vissza a média érdeklődését, hogy gyermekeinek taníttatása "magánügy".

Kettős iskolarendszert működtet a Fidesz: egyet a gazdagoknak, egyet az alattvalóknak

Szabó Tünde államtitkár után Kásler Miklós sem kér abból a jövőből, amit a magyar állami iskolarendszer nyújtani tud gyermekeinek. Kásler egyik államtitkára, Szabó Tünde a héten került kínos helyzetbe, amikor a Facebookon osztotta meg a nyilvánossággal, hogy ikrei megkezdték a tanévet a SEK Budapest International Schoolban, ahol nagyjából kétmillió forint az éves tandíj.

Ander Balázs végül kitért a propagandára is, a pedagógusok fizetésemelésére.

"Ez a következő esztendőre vonatkozóan még azt az összeget sem éri el, mint amekkora annak a magángépnek az értéke, amivel a miniszterelnökük focimeccsekre röpköd"

- fogalmazott NER-kompatibilisen a jobbikos politikus.

A teljes felszólalás