Miből telik több mint 90 milliós befizetésre a fideszes kabinetfőnöknek?

Négy éve még autója sem volt.

A luxustársasházakat építő Danube Beruházó és Üzemeltető Kft. egyik tulajdonosa volt a nyíregyházi Kelet-Unió Kft. Ezt az üzletrészt vásárolta meg Mihalovics Péter volt fideszes országgyűlési képviselő, Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter kabinetfőnöke. A politikus összesen 91,5 millió forintot fizetett be – derül ki a hvg.hu birtokába került cégbírósági dokumentumokból.

A hivatalos irat szerint ebből az összegből 1,5 millió forint az üzletrészek vételára, további 90 millió forint pedig a Kelet-Unió Kft.-nek a Danube Kft. felé adott tagi kölcsönének kiváltása. A portál megemlíti, furcsa, hogy a vételárat is tartalmazó dokumentumot is benyújtják a cégbírósághoz, az ugyanis üzleti titkot is tartalmazhat. (Amikor portálunk kiderítette, Tiborcz István nagyjából hárommilliárd forintért adhatta el az Elios felét birtokló cégét, a cégbírósági dokumentumok között mi is csak az üzletrész-adásvételi szerződés kivonatát találtuk meg, mely nem tartalmazta az üzletrészek vételárát.)

A hvg.hu utánajárt, igencsak kétséges a pénz eredete. Mihalovicsnak ugyanis 2014-es vagyonnyilatkozata (ekkor szűnt meg parlamenti mandátuma) szerint egy 120 négyzetméteres társasházi lakása volt a XII. kerületben, illetve egy 65 négyzetméteres lakása Veszprémben. A „nagy értékű ingóság” rész legtöbb pontját kihúzta, így 2014-ben még kocsija sem volt. Négymillió forint készpénzt és 11 millió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítást viszont bevallott, csakhogy ezzel szemben állt 15 millió forint banki tartozása, és további 9 millió forinttal volt adós magánszemélyekkel szemben. a képviselő-miniszteri biztos Mihalovicsnak 2014-ben egy kiadványok kiadásával foglalkozó, veszprémi kft.-ben volt 50 százalékos érdekeltsége. A cégadatbázis alapján azóta már egyszemélyben tulajdonosa a vállalkozásnak, amelynek az éves árbevétele 9,4 millió forint volt a 2017-es beszámoló alapján – írja a hvg.hu.

A portál érdeklődésére Mihalovics írásban ígért választ, ami végül ennyi lett:

a kérdések mögött rejlő rosszindulatú célzásokra, sejtetésekre nem kívánok reagálni.

A fideszes politikus hozzátette: az ügylet maximálisan a hatályos magyar jogszabályoknak és a transzparencia követelményének megfelelően zajlott.

A cég által építendő Beethoven Apartements luxus kategóriájú társasházban a négyzetméterárak 1,4-1,5 millió forint körül alakulnak.