A Jobbik pártigazgatója cáfolja Volner János állításait

Szabó Gábor szerint Volner valótlanságokat állít.

Volner János levele kiszivárgott a Figyelő című kormányzati laphoz, majd viharos gyorsasággal a teljes kormányzati és baloldali sajtó címoldalon vagy vezető anyagban hozta azt. 

Ma délelőtt megszereztük Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatójának levelét, amelyben - szintén a párt választókerületi elnökeihez és szervezőinek írva - tételesen cáfolja Volner János levelét. 

Mi most mindkét levelet közöljük. A párt délután rendkívüli frakcióülést tart. 

Volner János alelnök

Kedves Barátaim!

Soha nem fordultam még levéllel a választókerületi elnökeinkhez és szervezőinkhez, de most kénytelen vagyok ezt tenni: be kell kapcsolnom a vészcsengőt pártunk jelenlegi iránya és állapota miatt. Már az elején ki kell jelentenem: én egy nemzeti értékrendet valló, a balliberális erőket elutasító párthoz csatlakoztam, és ilyen pártnak szeretném a Jobbikot megőrizni.

Szögezzük le: a Jobbikban most zajló folyamatoknak az égvilágon semmi közük nincs az általam is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a nemrég elfogadott kiáltványhoz sem. A Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel. Ezzel a szövetséggel immár nyíltan felvállalva létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. És ez még csak a kezdet, az elnökségi üléseinken ennél sokkal vadabb ötletek is felmerültek már... Számomra ez teljességgel elfogadhatatlan! Mi lesz így a nemzeti értékrendünkkel, az eredeti céljainkkal?

Meg kell állnunk, és önvizsgálatot kell tartanunk. Nemrég még mi, nemzetiek és radikálisok voltunk azok, akik megismertették az ország népével a szabadkőműves spekuláns, Soros György kártékony tevékenységét. Ma pedig már ott tartunk, hogy a Soros-féle CEU rektorhelyettese Gyöngyösi Mártonnal közösen szervez brüsszeli konferenciát és nyit meg újabb kapukat ott, ahol nemzeti értékrendű pártként még kopogtatnunk sem lenne szabad. Igaz, hogy túltolja a Fidesz a sorosozást, de attól még Soros és a hozzá hasonló gazemberek a magyarság ellenségei maradnak. Emlékezzetek csak: nemrég még Gyurcsány és a pártja ellen küzdöttünk, ma viszont már a DK jelöltjét segítjük választási győzelemhez a fővárosban. Pedig az ördöggel akkor sem köthetünk szövetséget, ha előnyöket ígér!

A Jobbik - jelentős részben a fent említettek miatt - katasztrofális állapotban van. A tagságunk jelentős része kilépett, a nemrég még fehér abrosz mellett fogadott, "szeretve tisztelt" polgármestereink fele sok önkormányzati képviselőnkkel együtt itthagyott minket (azóta persze ők is árulóknak lettek nyilvánítva), a Jobbik augusztusi családi napja pedig gyakorlatilag kongott az ürességtől. Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton a vitatott tisztaságú tisztújítást követően nem tanúsítottak bölcsességet, és nem keresték a szavazatok közel felét megszerző oldallal történő megegyezés lehetőségét. Ehelyett gyakorlatilag kiirtottak, elüldöztek a Jobbikból legnépszerűbb női politikusunkkal, Dúró Dórával kezdve rengeteg értékes embert, akikről kiderült, hogy a tisztújításon nem őket támogatták. A több száz fizetett alkalmazottunk közül már csak egy-két olyan ember akad (még!), akik a tisztújításon nem rájuk szavaztak.

A parlamenti frakciónk hitehagyott, csakúgy, mint a vezetőink: Vona Gábor és Gyöngyösi Márton is arról beszéltek egy-egy interjúban, hogy teljesen reménytelennek látják a Fidesz leváltását. A jelenlegi, karakterét vesztett politikánkkal már csak biodíszlet leszünk a Fidesz rendszerében, nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tehetetlen és ordítóan kormányképtelen ellenzék miatt megerősödött az ellenzékváltó hangulat. Eközben a Jobbikon belül gátlástalan eszközökkel folyik a kiszorítósdi, engem például többen is folyamatosan, a legaljasabb eszközökkel nyírnak, amiért nem vagyok hajlandó elfogadni a nemzeti politizálás feladását és ellenzem a baloldallal történő összeborulást. Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A Nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!

Mivel a jelenlegi elnökségnek senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra, a Jobbik alapszabályából adódó lehetőséggel élve kezdeményeztem az elnökség feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását. Ha az elnökségünk erre nem lesz hajlandó, élni fogok az alapszabály nyújtotta lehetőségekkel és a Jobbik legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnökeként viselt felelősségem tudatában magam kezdem megszervezni a tisztújító kongresszust. Nem is tehetek mást: sem a Jobbik lelkének elvételéhez, sem a szebb jövő feladásához nem járulhatok hozzá.

Töretlen hűséggel a Nemzetem iránt:

Volner János

Szabó Gábor, pártigazgató

Tisztelt választókerületi elnök! Tisztelt választókerületi szervező!

Ma reggel Volner János körlevelet küldött szét a vezetőinknek, amelyben olyanokkal vádolja meg azt az országos elnökséget, amelynek ő is tagja, amelyek nem igazak. Ráadásul nem sokkal a levél kiküldése után annak szövege megjelent a fideszes médiumoknál.

"A levél valótlanságokat állít, ugyanis az elnökség kizárta már az MSZP-vel, Dk-val, Momentummal való országos összefogás lehetőségét, a DK-val és MSZP-vel meg önkormányzati szinten sem tartjuk ezt elképzelhetőnek, erről a múlt heti kongresszuson tájékoztatta is a küldötteket beszédeikben Sneider Tamás és Bana Tibor.

A Momentummal és az LMP-vel sincs ilyen tervezve országosan, sőt jelenleg még az is vita tárgyát képezi, hogy az LMP-vel mennyire lehetséges önkormányzati szinten összefogni, pedig ezt szeretné néhány jobbikos szervezet.

A CEU volt rektorhelyettese még 2017 novemberében a brüsszeli béruniós konferenciánkon vett részt, ő Teplán István, akit Dúró Dóra szervezett be az értelmiségi holdudvarba, és ő ajánlotta a vezetés figyelmébe még 2017 augusztusában, mint értékes embert. Semmilyen munkakapcsolatunk nincs az illetővel.

Hamis állítás, hogy a májusi tisztújító kongresszus óta a tagság jelentős része kilépett volna, ezzel szemben éppen tegnap tájékoztattam mind az elnökséget, mind Volner Jánost is, hogy az elkészült összesítés alapján a tagságunk kevesebb mint 7 százaléka lépett ki. Persze ez sem kevés, de azért a 93 százalék itt küzd tovább szeretett közösségünkben.

A Jobbikban sokan úgy láttuk, hogy a múlt heti nagyon jól sikerült, lélek visszaadó kongresszus és az egyhangúlag elfogadott Nemzeti Ellenállásról szóló kiáltvány elfogadása után, végre teljes figyelmünk a munkára, az építkezésre és az 1,3 millió szavazónk képviseletére tudunk majd koncentrálni.

Ezek szerint valakik nem nézték ezt jó szemmel, és minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpra állását és újbóli erősödését.

Sajnálom, hogy János nem vett részt sem az elmúlt 2 országos választmányi ülésen, sem az elmúlt két kongresszuson, mert így akkor lehetősége lett volna álláspontját, nem csak az elnökségi ülésen, hanem a küldötteknek is elmondania, és mi is cáfolhattuk volna az itt leírt igaztalan vádakat, hatékonyabb módja lett volna az álláspontja kifejtésének, mint olyan körlevelet megírni, amely pillanatokon belül a fideszes sajtónál landol.

A Jobbik parlamenti frakciója ma délutáni ülésén áttárgyalja majd a kialakult helyzetet.

Szabó Gábor, pártigazgató

A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja ma délután rendkívüli frakcióülést is tart, majd utána egy sajtótájékoztató keretében számolnak be az ott született döntésről. Az eseményről természetesen tudósítunk.

Sneider: Volner János levelével egyidőben 18 jobbikos e-mail címét törték fel

Köztük a pártelnök kabinetfőnökének levelezőprogramját is. 

"Elsőre azt gondolná az ember, hogy az Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselővel és a balliberális Schmuck Andorral közös két hetes Maldív szigeteki szavazatellenőrzés során beszedett UV sugárzás hatására hályog képződött kedves János képviselőtársam szemén. Ám mindenki számára nyilvánvaló, hogy János Jobbikot hátráltató tevékenysége nem a repülőről kilépve kezdődött el, és nem külső segítség nélkül zajlik."

- írja Facebook oldalán Sneider Tamás, a Jobbik elnöke Volner János - a fideszes sajtónál landoló levele kapcsán.

"János levelével teljesen egyidőben tizennyolc tagtársunk e-mail fiókját törték fel. Többek között legfontosabb munkatársamét, az Országgyűlés alelnöki kabinetvezetőjének fiókját. Ilyen szintű hivatali adatvédelem alatt álló munkatársak e-mailjeinek feltörésére csak a legprofibb személyek alkalmasak." - írja a politikus.

Emlékeztetett: Múlt szombaton tisztába tettük a Jobbik irányvonalát, hatalmas egységet mutattunk fel. (Volner János nélkül.) Meghirdettük az ellenállást az országrablókkal szemben. Ezen a héten hétfőn Orbán Viktor ország-világ előtt bevallotta, hogy már harminc éve korrupt és az is fog maradni. Az országrablók támadásba lendültek. Ha vannak köztünk zsarolhatók, vagy egyszerűen csak gyenge valaki, akkor behódol és beáll a szolgák közé. Mi viszont menetelünk a harcba...

Frissítés: Dúró Dóra is reagált Szabó Gábor levelére