Bayer Zsolt nem ment el a Nemzetbiztonsági Bizottság meghallgatására

Továbbra sem lehet tudni, hogyan jutott titkosszolgálati adatok birtokába.

Az ellenzéki politikus azt szerette volna megtudni a kormánypárt publicistájától, hogy honnan jutott titkosszolgálati információkhoz a 2018-as választási kampány folyamán. Mint napvilágot látott, Bayer az izraeli titkosszolgákat foglalkoztató Black Cube emberének az akcióját dolgozta fel oknyomozó cikksorozatában, amivel a Migration Aid szervezetét kívánta lejáratni.

A témában megjelent írásokat, miután kiderült, hogy annak informácói izraeli hírszerző cégtől származhatnak hirtelen eltűntették.

Kedd reggel, a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén várták volna az ügy kapcsán felmerült kérdésekre a válaszokat Bayertől, aki nem volt hajlandó tisztázni magát. A bizottság elnöke szerint ez csak a gyanút erősíti.

Korábban lapunknak Mirkóczki Ádám elmondta, hogy az ügy minden szála gyanús és bár sejtéseik vannak róla, de nagyon kíváncsiak lennének arra, ki volt a megrendelő.

Az ülést követő sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám a sajtót arról is tájékoztatta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal továbbra is vizsgálja a Black Cube és Bayer Zsolt ügyét, de annak lezártáig még a zárt ülés kerében sem adhattak a részletekről tájékoztatást.

Hivatalos: a Nemzetbiztonsági bizottság előtt kell felelnie Bayer Zsoltnak

Még a választási kampányban kezdett a semmiből oknyomozni Bayer Zsolt, amivel a Migration Aid lejáratását célozta meg, azonban később kiderült, a Fidesz házi publicistája az izraeli titkosszolgákat foglalkoztató a Black Cube emberének az akcióját dolgozta fel az anyagában. De hogy juthatott külföldi titkosszolgálati információkhoz Bayer Zsolt, ki volt a magyarországi civilszervezet elleni fedett akció megrendelője?

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)