Elegük van: börtönt követelnek a vasutasok a rájuk támadó utasoknak

Egyre több az őrült ember, félnek a munkavállalók.

A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a közfeladatot ellátó jegyvizsgálók testi védelmében és visszatartó erőként a büntetési tétel 1-5-ről 2-8 évre történő emelését, valamint az utasforgalom számára nyitott terület és a már fogalomban levő vasúti kocsik kamerával való felszerelését szorgalmazza.

Javaslatot tettek a minősített esetek szigorítására is, miszerint csoportos, fegyveres vagy felfegyverkezve elkövetett erőszak esetén a büntetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre nőne, a csoportos elkövetés vezetőjét pedig 5 évtől 15 évig tartó börtönre ítélné a jogszabály - közölték.

Hangsúlyozták, erre azért van szükség, mert a bántalmazások gyakorisága és kimenetele is egyre nagyobb probléma, az elkövetők ugyanis gyakran az áldozat életét is veszélyeztetik.

A megtámadott vasutasok - többnyire jegyvizsgálók - a lelki trauma miatt sokszor elhagyják a pályát, ez pedig a kritikus létszámhiánnyal küzdő cégnek nagy veszteség - tették hozzá.

Utasok zavarták le a bicskás részeget a vonatról, simán megússza

A közlés szerint a Berettyóújfalui Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a hosszúpályi férfi ellen, akiittas állapotban kötekedett a vonaton az utasokkal, majd az őt rendreutasító kalauzt bicskával fenyegette meg.

A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személynek minősülnek, ezért fokozott büntetőjogi védelem illeti meg őket. Az ellenük elkövetett erőszakot a törvény ugyanolyan mértékben bünteti, mint a hivatalos személy elleni erőszakot - olvasható a közleményben.