Kásler: a magyar egészségügy fejlettebb a környékbeli országokhoz képest

A miniszter szerint Magyarország "követi a trendeket".

„A kulturális életben ahány ember, annyi vágy, ízlés, a spektrum rendkívül széles, nagyon nehéz mindenkinek megfelelni. Az egészségügy pedig azért számít nehéz terepnek, mert elképesztően gyors a technológiai, tudományos fejlődés”

- mondta Kásler. Ugyanakkor szerinte a magyar egészségügy „követi a trendeket, fejlettebb a környékbeli országokhoz képest, sőt egyes ágazatok a kontinens élmezőnyébe tartoznak, még akkor is, ha összességében a felső harmad alsó felében vagyunk.”

Azt is kifejtette, hogy „a közvélemény nem feltétlenül úgy látja” a magyar egészségügy helyzetét, ahogy azt a média egy része közvetíti.

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár lemondásával kapcsolatban ragaszkodott a hivatalos verzióhoz, vagyis, azért távozott posztjáról, „mert a gyermekekkel szeretne foglalkozni”.

Utódjára, a miniszternek már van jelöltje, nevet még nem mondott, de hozzátette: tekintettel arra, hogy nagy a kihívás, az új egészségügyért felelős államtitkár vezetésével a területnek egy rendkívül erős, stabil, hatékony csapata lesz. Kásler nem érzékel súrlódásokat a minisztériumban, de azt elmondta, közös, egységes kommunikációra van szükség, és ez lehet, hogy „nem nyerte el mindenki tetszését, de ez nem ízlés, hanem célszerűség kérdése”.

Kérdésre válaszolva bejelentette: kidolgozták a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat, de ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani.

Az ápolási díj kapcsán azt mondta, „a legmesszebb menőkig elismeri és támogatja” az otthoni ápolást végzőket.

„Lelki szempontok miatt és a praktikusság okán is, hiszen odaadó munkájukkal a legmagasabb emberi szolidaritást fejezik ki fáradságos és önzetlen munkájukkal, ugyanakkor tehermentesítik az egészségügyi és a szociális ellátórendszert. A kormány ezért is tett már határozott lépéseket az otthonápolási díj emelésére, és nagyon rövid időn belül megszületik az újabb döntés”

- jelentette ki.

Továbbá arról is beszélt, hogy a Magyarságkutató Intézet létrehozásáról szóló javaslat hamarosan a kormány elé kerül.

„A történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe. Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket. Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra”

- fogalmazott Kásler Miklós.

A kormány kultúrharcáról azt mondta, ő nem érzékeli, „de az biztos, hogy mindenfajta túlzott befolyást meg kell szüntetni”. Hozzátette, az a túlzott befolyás, hogy „az elmúlt évtizedekben gyakorlattá vált, hogy egyesek megmondták, ki a tehetséges és ki nem az.”

Kifejtette: „ezek a minősítések jó néhányszor nem egyeztek a személyes véleményemmel, ízlésemmel. A kultúra területén dolgozóknak és döntéshozóknak feladatuk, hogy a kulturális értékeket juttassák el az emberekhez” - szögezte le.