Orbánt is zavarja a kivándorlás, ha tehetséges sportolók hagyják el az országot

2,5 milliárdos kosárlabda akadémiát adott át Orbán, nem engedték be a független sajtót.

Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. A helyi fideszes sajtó, a NER-elit és a jobbára nyugdíjasokból álló rajongótábor részt vehetett az eseményen, ám a helyi független hírportál, a Szabad Pécs meghívót sem kapott, a rendezvényről pedig a biztonságiak lökdösték ki a lap tudósítóját.

"Havasi Bertalan, a miniszterelnök személye körüli mindenes, ezermester ezúttal nem volt elég szemfüles, mert tudósítónk, Babos Attila percekig háborítatlanul függetlenújságíróskodhatott a 2,5 milliárd forint közpénzből felépült akadémia területén. Aztán persze megjelent pár biztonsági ember, akik pocakkal lökdösés módszerével kitessékelték kollégánkat a decathlonos szalaggal elkerített területről"

- olvasható a beszámolóban.

A miniszterelnök beszédéről az MTI  tudósított. Ebből idézünk:

- "Vállalni kell a sikereinket is, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet."

- A magyar közéletben és sportvezetésben egyfajta kötelező álszerénység van, és amikor siker van, van egy elvárás, hogy úgy kell csinálni, mintha kisebbek lennénk. Ez baj, ha van mire és kire büszkének lenni, igenis legyünk büszkék."

- A kormányzati munkának a sok konfliktus és nyűg mellett van néhány szép pillanata, és ilyen, amikor nagy és jövőbemutató tervek megvalósításán lehet jelen. A mai esemény is ilyen, Pécs ismét közelebb került, hogy a magyar kosárlabdasport fővárosa legyen."

- "A Pécsi Tudományegyetemnek előbb-utóbb megállapodást kell kötnie a sportolókkal, hogy a diákok az egyetem ösztöndíjas képzésében tanulhassanak tovább. Fontos, hogy a tehetséges sportolók itthon maradhassanak, és ne azért menjenek ösztöndíjasnak Amerikába, mert itt nincsenek meg a feltételek."

(Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)