Megoldást nyújt a kormány lépése? Megszólalt az ápolási díjak rendezéséért sztrájkoló politikus

Komoly előrelépés az érintetteknek, de még vannak kétségek.

Az otthonápolók díjának emeléséért július közepén Orbán Viktor irodája előtt sztrájkoló jobbikos politikus, Varga-Damm Andrea sajtótájékoztatón reagált Novák bejelentésére.

Mint mondta, örül, hogy az érintettek és az ellenzék tiltakozása nyomán sikerült elmozdulni a holtpontról, hiszen az említett emelés nagy segítséget jelent az otthon ápolóknak, nem világos azonban, mit is takart pontosan Novák Katalin kijelentése.

"Nem tudjuk, hogy a gyermekek szó a gyermekkorúakat jelenti-e, másérszt az sem tudható, hogy a rokoni minőséget is takarja-e. Ez azért nem mindegy, mert kérdéses, hogy ha csak a saját gyermeküket ápolókat részesítik az emelésben, akkor abba a nagyszülők beletartoznak-e - számos ilyen család létezik - , illetve saját gyermek esetében az ápoltak 18 éves kora után is jogosultak-e a díjra."

Novák Katalin bejelentette azt is, hogy azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat - szintén a jövő évtől - 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Varga-Damm ezzel kapcsolatban elmondta: 

Számításai szerint a legalacsonyabb ápolási díjban részesülők ekkora emelést követően még mindig csak 39-40 ezer forintot kapnának 2022-ben, ami már most is méltatlan, megalázó összeg.

A kormány terve szerint azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.

Varga-Damm Andrea ezzel kapcsolatban elmondta: számos ilyen családot ismer, és tapasztalatai alapján a költségek ilyenkor jóval magasabbak, hiszen sok esetben a két gyermek más betegségben szenved, más gyógykezelést, másfajta gondozást igényel.

A politikus hangsúlyozta: örül az előrelépésnek, ám a felmerülő kétségek miatt kérte, hogy a kormány alaposan fontolja majd meg a javaslatot annak benyújtása előtt.