Pofon a Hír TV-ben: Önök 130 vesztes per után még kioktatnak bárkit?

A Fidesz tévéjében nem a fontos kérdések a lényegesek.

Z. Kárpát Dániel reagált arra is, hogy Szabó Balázs volt jobbikos szekszárdi önkormányzati képviselő szerint a párton belül letiltották őt az akkor még LMP-s Hadházy Ákos „ügyeinek” nyomozásáról. A stúdióban Z. Kárpát a telefonján mutatta meg, hogy több sajtótájékoztatót is tarthatott erről a témáról, ami szerintük egyértelműen bizonyítja, hogy semmilyen letiltásról nem volt szó.

Az alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadások szervezettnek tűnnek: ha ők kimennek az utcára, és kilakoltatásokat akadályoznak meg, jól végzik a munkájukat, akkor pár napon belül mindig megjelenik valami lejárató anyag róluk a Fidesz-médiában, ami után magyarázkodni kellene, elterelve a figyelmet a valódi munkáról és annak eredményeiről.

Z. Kárpát szerint tisztességtelenül működik a sajtó – például a Hír TV- akkor, amikor nem a lényegi kérdésekkel akarnak foglalkozni, hanem csak a Jobbik-ellenes anyagoknak adnak komoly médiateret.

„Ez véleményem szerint nem egyenes út, nem korrekt út, nem a tisztességes tájékoztatás útját járják ezzel, és egy tisztességes demokráciában ennek meglennének a jogkövetkezményei, hiszen tudatos hírtorzítás zajlik.”

– fogalmazott.

Amikor a műsorvezető arról beszélt, hogy a Jobbikban lejáratják a politikai ellenfeleiket, a parlamenti képviselő keményen oda is szúrt azzal, hogy

talán a Fidesz lakájmédiájaként 130 vesztes sajtóper után nem kellene kioktatniuk senkit a lejáratásokról.

Z. Kárpát Dániel szerint manipulált felvételeknek egyes mondatait kiragadni nem lehet, az interjúnak mégis mintha csak ez lett volna a célja, főleg úgy, hogy még a viccnek szánt mondatokat is úgy ragadták ki, mintha valódi tervekről lenne szó.

„Amikor a meghamisított felvételhez képest is hamisítanak a kérdésen, azt nagyon nehéz korrektségnek nevezni.”

Néhány nappal ezelőtt Jakab Péter szóvivő az Echo TV-ben szerepelt emlékezetesen, erről itt írtunk. Az Echo TV egyébként információink szerint lehet, hogy meg fog szűnni, és helyette a Hír TV-t fogják tovább vinni Orbán Viktorék.