Mától nincs egészségügyi államtitkárunk

De Kásler szerint hamarosan jöhet egy új.

Korábban beszámoltunk róla, hogy egyenesen a miniszterelnök és a köztársasági elnök felé nyújtotta be lemondását az egészségügyi államtitkári posztot eddig betöltő Nagy Anikó.

A Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint október 8-án döntött úgy Orbán Viktor javaslatára a köztársasági elnök, hogy október 12-étől, azaz a mai naptól megszűnik az egészségügyért felelős államtitkár megbízatása.

Korábbi hírek szerint az államtitkár nem jött ki jól a minisztérium élére májusban kinevezett új vezetővel, Kásler Miklóssal, aki ezt egy csütörtöki lapinterjúban cáfolta és az államtitkár távozásának okaként azt jelölte meg, hogy Nagy szeretne visszatérni korábbi szakmájához és gyermekekkel foglalkozni.

Helyére még nem jelöltek ki új embert, de az EMMI minisztere elárulta, hogy van már jelöltje, akivel erősebb lenne az egészségügy irányítása. Közben a Népszava és a Magyar Idők is úgy értesült, hogy az EMMI miniszter Horváth Ildikót, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatóját, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökét kereste meg az egészségügyért felelős államtitkári pozícióra.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)