12 millió forint értékű droggal kapták el

Véletlen lenne?

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a rendőrök kedden igazoltatták Budapesten a férfit, aki egy gyanús csomagot hozott ki egy telephelyről. A doboz átvizsgálásakor négy kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. A dobozban, mint kiderült, marihuána volt, a talált kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 12 millió forint. Ezt követően a nyomozók a férfinál házkutatást tartottak, és megtalálták egy belvárosban bérelt trezor kulcsát, a trezorban csaknem hatmillió forint és mintegy egymillió forint értékű valuta volt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a 29 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfivel szemben kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja indított nyomozást. 

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a bíróság a rendőrség előterjesztése alapján pénteken elrendelte a férfi letartóztatását - olvasható a közleményben.