Már ki is hirdették a lakástámogatásokat megvonó törvényt

32 óra 15 perc telt el a benyújtástól, a Parlament rendszerénél is gyorsabbak voltak.

Ma két Magyar Közlöny is megjelent. A 160. szám – nem tudni, miért – az Alaptörvényt tartalmazza egységes szerkezetben, a 161. számban pedig este 19 óra 10 perckor kihirdették a lakás-takarékpénztárakon keresztül igényelhető lakáscélú megtakarítások támogatásának eltörléséről szóló fideszes törvényt, mely a 2018. évi LXIII. számot kapta. Szerdán tehát már nem lehet államilag támogatott lakás-előtakarékossági szerződést kötni.

A törvényjavaslatot Bánki Erik fideszes képviselő hétfőn 10 óra 55 perckor nyújtotta be, vagyis a közvélemény által történt megismeréstől a kihirdetésig 32 óra 15 perc telt el!

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Kocsis Máté Fideszes frakcióvezető mai sajtótájékoztatóján azt ígérték, ugyancsak ilyen rövid idő alatt még ebben az évben alternatív megoldási javaslatot kínálnak azoknak, akik elesnek a támogatástól.

Kicsinálták a társasházak támogatását is, de még a Fidesz sem tudja, mi lesz helyette

Rohamtempóban, alig több mint 24 óra alatt vonta meg az Orbán-kormány a magyar családoktól a lakástakarékpénztárakon keresztül igénybe vehető állami támogatást. Kocsis Máté frakcióvezető és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter mai sajtótájékoztatóján több kérdést is kapott a több tízmilliárdos „átcsoportosítást" illetően. Orbán Viktor pártja azt szeretné, ha nem járna tovább állami támogatás a lakás-előtakarékosságra.

Frissítés

A Parlament honlapján a törvényjavaslat adatai között még 20 perccel a Magyar Közlönyben történt megjelenést követően is „köztársasági elnök aláírására vár” állapot olvasható, vagyis Áder János hamarabb kanyarította oda az aláírását és küldte meg a Közlönykiadónak, akik még be is szerkesztették, mint hogy a Parlament informatikai rendszere kezelni tudta volna!