Míg a pártja éppen kinyírta a lakástakarékokat, a KDNP-s képviselő lakástakarék-szerződéseket kínált

Last minute. 

A fenti megállapítás alátámasztására szemléletesebb példát aligha lehetne találni, mint Grób Gábor pécsi kereszténydemokrata képviselő, aki a Pécsistop találata szerint

néhány órával azután, hogy kormánya bejelentette a lakástakarékok kinyírását, a Facebookon ajánlkozott fel a nagyközönségnek, hogy nála még az utolsó pillanatban köthetnek ilyen szerződést. 

Grób urat főállása minden bizonnyal a pénzügyi szektorhoz köti, így alapvetően semmi kivetnivaló nincs abban, ha segíteni próbál honfitársainak, hogy még időben állami támogatáshoz juthassanak otthonteremtési céljaikhoz.

Csakhogy ennek a támogatásnak a megszüntetését annak a pártnak a parlamenti képviselői is megszavazták ma, amelynek színeiben emberünk Pécsen politizál.

Méghozzá azzal az indoklással, hogy az egész konstrukció rossz volt, és csak a "bankok extraprofitját" szolgálta. 

Győzött a Fidesz! Elveszik az állami támogatást a lakástakarékpénztáraktól

Nem hiába a kivételes eljárás, a hétfőről-keddre törvényalkotás, miközben a magyar emberek sorban állnak a bankok előtt, hogy az utolsó pillantotot kihasználva előtakarékossági szerződést kössenek, a kormánypárti többség, 125 igen, 49 nem szavazat mellett megszüntette a lakástakarékpénztárakba fektetett megtakarítások állami támogatását.

Arról pedig nem tudunk, hogy a különleges last minute ajánlathoz mellékelte-e a kilépési a nyilatkozatát a KDNP-ből. Tehát minden bizonnyal egyetért a mai döntéssel, így azzal is, hogy a lakástakarékokkal az ügyfelek nem, csupán a bankok járnak jól. És ehhez a csúnya, gonosz átveréshez keres most is áldozatokat...