A lakását is elhagyhatja a Dózsa György úti gázoló, ha kifizet 7,5 millió forintot

Nyomkövetőt azért viselnie kell.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. október 9-i elsőfokú végzésében 7,5 millió forint összegű óvadékot állapított meg és enyhébb tartalmú bűnügyi felügyeletet rendelt el az M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Amennyiben a végzés véglegessé válik, az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ezt követően a gyanúsított Budapest és Pest megye közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg.

M. Richárdnak a nyomkövetőt az óvadék kifizetése esetén is viselnie kell.