Lakástakarékpénztárak: se támogatás, se alternatíva, se magyarázat

Előremutató az állami támogatás befagyasztása.

Bánki Erik beterjesztőként megismételte, hogy a pénzügyi szervezetek extraprofitja miatt vezetnék ki felmenő rendszerben a lakástakarék-pénztárak állami támogatását. Ezek szerint több mint 8 év kormányzás után, egy hétfő reggel a Fidesz észrevette, hogy a pénztárak az állami támogatások nélkül nem kovácsoltak valódi hasznot.

„A törvényjavaslat előremutató, mert egy olyan rendszertől vonja meg a támogatást, amely nem volt hatékony”

- világosodott meg a politikus. Ugyanakkor a mérleg másik serpenyője üres, ugyanis alternatíva még nincs, és ezt el is ismerik. Azt várjuk, hogy olyan új programok indulhatnak, amelyek olyan társadalmi csoportok számára is elérhetővé teszik a CSOK-ot, melyeknek erre még nem volt lehetősége.

Tállai András államtitkár felszólalásában szintén arról beszélt, hogy kibővítik majd a CSOK-ot, illetve vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a támogatás elvonása után az állam milyen szerepet tudna játszani a használt lakások felújításában. 

A magyar foci

Pintér Tamás (Jobbik) képviselte a Törvényalkotási Bizottság egyik kisebbségi véleményét, aki olyan példát hozott fel, amit miinden fideszes megérthet: 

"Tudják mi a nem hatékony támogatás? A magyar foci. Miért nem azt szüntetik meg? Vagy a kötvénybiznisz"

- fogalmazott.

Hogy tudnak a tükörbe nézni?

Z. Kárpát Dániel, a Jobbikot képviselve arról érdeklődött, hogyan tudnak tükörbe nézni a kormánypárti politikusok. Szerinte botrányosak a képviselői indoklások.

"Van az az előny, karrier, amiért ekkorát belerúgnak a fiatalokba?"

- szögezte a kérdését a kormánypárti politikusoknak. Szerinte mindenki tudja, hogy hazudnak a lakástakarékokkal kapcsolatban, a konstrukció nem arra volt kitalálva, hogy minél több újjáépítésű ház épüljön. Szerinte, amikor a CSOK-ra hivatkoznak, megint csak hazudnak, hiszen ahhoz 10-20 milliós tartalék kell, és nettó 300 ezres fizetés. Elképesztőnek nevezte, hogy kormánypárti politikusok szerint a CSOK-kal ki lehet váltani az ltp-ket. Attól még vannak hibák, nem kell ledózerolni az egész rendszert.

„Ne adják a nevüket ehhez a szemétséghez”

- fogalmazott Z. Kárpát Dániel.

Ezt már egyszer hallottuk

Ezek az érvek már elhangoztak a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetésekor – emlékeztetett Bangó Borbély Ildikó (MSZP), hozzátéve, hogy akkor elloptak 3000 milliárd forintot. A szocialista politikus dicséretesnek nevezte, hogy magyar lakosság 3 százaléka ki tudja használni a CSOK-ot, de ez nem elég.

A politikus arról is beszélt, hogy egy ilyen fontos kérdésben nem elég, hogy a Fidesz gazdasági kabinetje vizsgálódik, hiányolta a széles társadalmi konszenzust.

Jó érzésű ember ezt nem fogadhatja el

– fogalmazott.

Társadalmi konszenzuson alapult eddig a pénztárak működése – magyarázta a szocialista Varga László, aki szintén arról beszélt, ha voltak hibái a rendszernek, akkor azokat miért nem javították ki az elmúlt 8 évben. Az állami támogatás kivezetésének okairól ő sem tudott bővebbet mondani, de szerinte is jogosan merül fel Rogán Antal neve.

Sok döbbent arcot láttam Önök között is - magyarázta a politikus, mert szerinte ez a beadvány tegnap még a fideszes képviselőket is meglepte.

Orbán-csomag?

Arató Gergely (DK) szerint az Orbán-csomag kidolgozása zajlik: tandíj, cafeteria megszüntetése, az egészségügyben a fizetős szolgáltatások bővítése, a szociális támogatások csökkentése, és most az ltp. az új célpont. Az Önök barátai, rokonai, üzletfelei megoldották a lakhatásukat, de hogy m van az átlag állampolgárokkal, arra fütyülnek – fogalmazott.

De felhívta arra is a figyelmet, hogy társasházak is nyitottak ilyen számlákat.

Takarítás Rogán előtt?!

A módosítás az öngondoskodás formáját csökkenti, ami elfogadhatatlan, miközben azt hazudják az emberek szemébe, hogy 2018 a családok éve – fogalmazott az LMP-s politikus.

Csárdy Antal szerint, ha ez a törvényjavaslat átmegy, akkor a társasházak háromnegyedét nem fogják tudni felújítani. 

Ha megnézzük a fideszes képviselők bankszámláját, mindenkinek minimum 8 számjegyű megtakarítása van, de a magyar társadalom többsége esetében ez nem igaz

– tette hozzá.

Mi van a háttérben? - tette fel a kérdést. Majd meg is válaszolta azt:

ezzel akarják el takarítani a Rogán Antal-féle lakáslottó elől a konkurenciát.

Ekkora baj van?

Ekkora baj van a költésvetésben, hogy szükség van erre a 70 milliárd forintra? - értetlenkedett Mellár Tamás (Párbeszéd). A politikus tagja az Országgyűlés Gazdasági bizottságának, felidézte: 

11:02 perckor lett kiosztva testület előtt a módosítás, és 11:03-kor már szavaztak is arról, hogy tárgysorozatba vegyék azt. 

Ilyen körülmények között, ilyen fontos kérdésben nem lehet szakmai vitát folytatni egy perc alatt – fogalmazott.

"Az, aki magának medencét akar építeni, az nem havi 20 ezer forintból kuporgatja azt össze"

Felrobbantotta a magyar internetet a kormány, pontosabban a Fidesz legújabb ötlete: bedöntik/megszüntetik/földdel teszik egyenlővé a lakástakarékpénztárakat. Annyira kényes a téma, hogy a hatalom napokon belül átnyomja azt a törvényalkotáson, abban bízva, hogy így az elkerülhetetlenül bekövetkező elemi szintű felháborodás idejében lecsendesedjen.

Akit érdekel az élő online közvetítés, KATTINTSON IDE.

A lakástakarék elvételével a luxuskormány végleg cserben hagyta a fiatalokat

Akinek a gyomra esetleg eddig is nehezen vette be a látványt, ahogyan a kormánypárti politikusok és cimboráik százmilliókat és milliárdokat keresnek, majd luxuséletüket saját bulvárlapjaik címlapjain tárják elénk, az most kapaszkodjon meg, ugyanis a Fidesz indoklása szerint többek között azért kell véget vetni a lakástakaréknak, mert„a megtakarítást a futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni",