Hatvani bűz: Több mint nyolcezer tiltakozó tiltakozó aláírást gyűjtött össze a polgármester

A megyei főügyészség közleményében azt írta: a Hatvan térségében időszakosan terjengő bűz miatt a Heves megyei kormányhivatal illetékes környezetvédelmi szakhatósága eljárást indított. 
    
Ezzel párhuzamosan - tették hozzá - a Heves Megyei Főügyészség közjogi szakága hivatalból vizsgálja közérdekű kereset benyújtásának lehetőségét is a bűzös légszennyezés megszüntetéséért. Felhívták a figyelmet: a keresetindítás, ezáltal a bírósági eljárás kezdeményezésének feltétele a bűz forrásának és kibocsátójának azonosítása, ami a közigazgatási szakhatóság feladata.

Nagyon büdös van Hatvanban

Az Index egyik olvasója szerint"nem lehet megmaradni az utcákon, ha a 30 fokban megpróbálunk szellőztetni, akkor a lakásokban sem. Hiába gyűjtöttünk aláírásokat, senki nem csinál semmit. A hatvani önkormányzat és az egri környezetvédelmi hatóság egymásra mutogat."A rejtélyes szag beazonosítását nehezíti, hogy mindenki mást érez. Vannak akiket az égett szemétre, másokat szennyvízszagra emlékeztet a bűz.

Közölték: ezek ismeretében kerülhet majd csak az ügyészség abba a helyzetbe, hogy a közérdek súlyos sérelmének igazolása miatt egy esetleges perben felhasználja azt a 8139 aláírást, amelyet a hatvani lakosok képviseletében eljáró polgármester átadott.
    
Felidézték: a bűz miatt indult közigazgatási eljárással párhuzamosan, a hatvani rendőrkapitányságon a Hatvan és Lőrinci határán tapasztalható iszapos talajszennyezéssel kapcsolatban környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozás is kezdődött. 
    
A nyomozás felderítési szakban van. A járási ügyészség a hatályos eljárási törvény rendelkezései szerint csak a felderített elkövetők rendőrségi kihallgatása után veheti át a nyomozás irányítását.
    
Mint írták, a megyei főügyészség büntetőjogi és közjogi szakága addig is kapcsolatot tart és együttműködik, hogy a Hatvanban és a város környékén lakókat joggal irritáló állapotok minél hamarabb megszűnjenek.