Megint műteni kell a megerőszakolt ceglédi kislányt

A család szerint nem történt erőszak.

A kislánynak a combcsontsérülés mellett ugyanis a bokáját is meg kell műteni. Az édesanyja végig mellette van.

Édesapjától, a nagypapától és a nagybátyjától a rendőrség DNS-mintát vett a történtek után, amit az édesanya testvérének négyszeri hazugságvizsgálatnak való alávetése követett.

A család autóját és a súlyt, ami az apa szerint a sérüléseket okozta lefoglalta a rendőrség, a nyomozás részleteiről azonban többet nem árultak el.

A román állampolgárságú család egy ceglédi munkásszállón élt, ahol a rendőrség gyanúja szerint valaki megverte és megerőszakolta négyéves kislányt. Annak ellenére, hogy a nőgyógyász megállapította, hogy nemi erőszak történt, a család ezt kizártnak tartja. Az apa munkatársa a Borsnak korábban azt nyilatkozta, hogy egy rossz mozdulat miatt feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami pont a kislány lábára esett, és ettől vérezhetett a lány nemi szerve.

A 4 éves kislány családja azt mondja, nem volt erőszak, csak véletlenül rádőlt egy ötszáz kilós súly a gyerekre

A rendőrség gyanúja szerint vasárnap megvertek és megerőszakoltak egy 4 éves lányt Cegléden, itt írtunk róla. Most a Borsnak nyilatkozott a gyerek apjának munkatársa, szerinte a munkásszállón élő család kizártnak tartja, hogy gyermeküket megerőszakolták volna. Azt állítják, hogy egy rossz mozdulat miatt feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami pont a kislány lábára esett, a munkatárs szerint ettől vérezhetett a lány nemi szerve.