Dupla pénzzel jutalmazzák, ha valakinek sikerül kitörnie a közmunkából

Ösztönző.

A munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

A pénügyminiszter az MTI-vel ismertette Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célját, miszerint a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését.

Mint mondta, a program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közfoglalkoztatottat, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna. 

A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta - tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy az elhelyezkedési juttatást eddig 12 ezer fő vette igénybe. A tárcavezető elmondta, hogy a még hatékonyabb kiközvetítés érdekében a kormány külön programot is indított Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami a foglalkoztatási osztályok átalakításával jár. Az új program kiemelt hangsúlyt helyez a munkáltatók igényeinek felmérésére, a járási és megyei hivatalok és a vállalkozások közötti hatékony kapcsolattartásra, de készségfejlesztéssel és a megfelelő állás kiválasztásában is segítik az érintetteket. 

Állítása szerint a programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon 2019 végéig.