Vadállat: a földön fekvő anyja fejére állt, majd a kutyát uszította rá

22 éves alkoholista bűnöző.

A korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott ellen idén tavasszal több büntetőeljárás is folyamatban volt, melyek miatt tartott attól, hogy végül börtönbe kerül. Emiatt rendszerint indulatos állapotban volt, gyakran és sokat italozott.

2018. április 6-án, este ismét feldúltan és ittasan tért haza az egerbaktai lakására, ahol minden előzmény nélkül kiabálni kezdett az ott vele együtt lakó édesanyjával, számon kérve rajta azt, hogy „nem nevelte meg, és emiatt fog börtönbe kerülni”. Ennek során a vádlott a hálószobában az ágyban fekvő sértettet a hajánál fogva lerántotta a földre, majd ököllel többször megütötte, megrugdosta, végül két lábbal a fejére állt. Amikor az asszony megpróbált felkelni, visszalökte a padlóra, miközben nagytestű kutyáját a „fogd” parancsszóval ráuszította. Ennek hatására az eb többször beleharapott a sértett arcába és a hátába. Amikor az asszony megpróbált kimenni a házból, a fia egy konyhakést szorított az oldalához azzal a kijelentéssel, hogy

egyszerűbb lesz, ha agyonverlek és fölfalatlak a kutyával.

A súlyosan sérült nőnek végül a közeli erdőn át, gyalogosan sikerült elmenekülnie, így jutott el az egri kórházba, ahol ellátásban részesült.

A bántalmazás következtében a 48 éves asszony számos sérülést, köztük a fejének bal oldalán többszörös koponyatörést szenvedett, melyek esetében

csupán a véletlenen múlt, hogy azok ténylegesen nem jártak életveszélyesnek minősülő, következményes koponyaűri vérzéssel, ami akár a sértett halálához is vezethetett volna.

A Heves Megyei Főügyészség erre figyelemmel életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a bűncselekmény elkövetése után őrizte vett, majd letartóztatásba helyezett elkövetőt. Az ügyészség a vádiratában indítványt tett a férfi ellen – egyebek mellett súlyos testi sértés bűntette miatt is – folyamatban lévő egyéb büntetőeljárások bíróság általi egyesítésére, és arra, hogy a bíróság végrehajtandó börtönt szabjon ki a vádlottal szemben, valamint rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtást is – írja az ügyészség a honlapján.