Magyar szál a szlovák újságíró kivégzése ügyében

Öt magyarországi helyszínen csaptak le a nyomozók a múlt hét közepén.

Magyarországi lakcímű magyarok is érintettek Ján Kuciak szlovák újságíró meggyilkolásának ügyében – írja a hvg.hu a birtokába került európai rendőrségi iratokra hivatkozva. A nyomozásba ezért a magyar szervet is bevonták.

Szlovákiában négy személyt vádolnak az újságíró és barátnője meggyilkolásával: a magyar származású Sz. Tamást, aki valószínűleg leadta a lövéseket, a szintén magyar származású A. Zoltánt, aki a közvetítő volt, illetve a sofőrként-segítőként közreműködő M. Marčeket, valamint az akciót szervező, többieket kifizető A. Zsuzsovát. Az ő vallomásaik alapján feltételezik, hogy a zebegényi K. L. adta el azt a fegyvert, mellyel leadták a halálos lövéseket. A szlovák nyomozók szerint az ügyben érintett egy kecskeméti férfi, K. I. R. is, akivel K. L. Kuciak meggyilkolásának idején, valamint azt közvetlenül megelőzően telefonon beszélt.

A portál az ügyre rálátó forrására hivatkozva azt írja, a magyar rendőrök október 25-én öt helyszínen végeztek házkutatást:

  • a zebegényi házban, ahol K. L. lakik, ez egyben a cégének székhelye is,
  • ugyanennek a cégnek a salgótarjáni telephelyén,
  • Vácon olyan ingatlanban, amely K. L. feleségéhez köthető,
  • K. I. R. kecskeméti ingatlanában,
  • Budapesten egy VIII. kerületi ingatlanban.

A hvg.hu szerint a helyszíneken a gyilkos fegyvert vagy annak alkatrészeit nem találták meg, de lefoglaltak számítógépeket, adathordozókat és mobiltelefonokat.

K. L. és K. I. R. – mivel még nem gyanúsították meg őket – a tanúkihallgatást követően távozhattak a rendőrségről.