VV Fanni-gyilkosság: mégsem a vádlott volt ügyvédjének DNS-e volt a bizonyítékon

Hanem egy rendőré.

Kiderült, a VV Fanni néven ismert valóságshow-szereplő, Novozánszky Fanni meggyilkolásával gyanúsított korábbi védőjéhez, nagybátyjához kötődő bizonyítékon mégsem a jogi szakember DNS-ét találták meg – írja a Blikk. Brodmann Péter ügyvédet azért zárták ki az eljárásból, mert azt feltételezték, a gyanúsított autójából lefoglalt kötélen két másik mellett az ő mintáját is megtalálták, most azonban kiderült, az egyik minta az áldozaté, a másik a gyanúsítotté, a harmadik pedig egy bűnügyi techninkusé.

Vagyis a helyszínelés alatt, teljesen szakszerűtlen módon, kesztyű nélkül megfogta az egyik, általuk perdöntőnek tartott bizonyítékot. Sőt, mondok még furcsábbat is. Van egy negyedik minta is, amiről a mai napig nem tudják, kié lehet. Persze, hiába tisztázódtam, nincs illúzióm afelől, hogy visszaengednek az ügybe, mint védőt

– mondta Brodmann, aki úgy gondolja, azért tartott hónapokig a DNS-minta azonosítása, hogy minél távolabb tartsák az általa ártatlannak tartott unokaöccse ügyétől.

B. László mostani védője, Lichy József, aki egyébként a soroksári futónő megölésével vádolt R. Szilveszter védőügyvédje is, viszont úgy véli, a rendőrség „aprólékos, minden részletre kiterjedő, profi munkát végez”. A védő szerint minden a rendőrség kezében van, hogy bizonyítsák B. László bűnösségét, és még azt sem tartja kizártnak, hogy az emberölés minősített esete is szóba jöhet.

Korábban arról írtunk, a gyanúsított VV Fanni eltűnése után annak járt utána, melyik országgal nincs kiadatási intézménye Magyarországnak, és Belize-ben szabad szobát is nézett egy fő részére.

VV Fanni-ügy: Miért keres valaki szobát olyan országban, aminek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal?

A gyanú azért merült fel, mert a nyomozás során kideült, hogy a tavaly novemberi bűncselekmény elkövetése után a férfi a telefonján rákeresett arra, hogy melyik országgal nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak.