Klórgázmérgezés a Semmelweis Egyetem újszülött intenzív osztályán

Nyomoznak.

A lap információi szerint az osztályon ápolt koraszülöttek és az ott dolgozók, valamint a hozzátartozók közül többen is közvetlen veszélynek voltak kitéve, a sérültek számát illetően azonban nem áll rendelkezésükre biztos információ.

A klórgáz erős légúti és nyálkahártya irritációt, nagy dózis esetén pedig égési sérüléseket tud okozni a légutakban és a testfelszínen egyaránt. A rendőrséget információik szerint a klinika vezetése értesítette.

A lap megkeresésére a BRFK kommunikációs osztálya azt a tájékoztatást adta, hogy „az említett ügyben a BRFK életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást, mellyel összefüggésben válaszadásunkig gyanúsítotti kihallgatás nem történt. További tájékoztatást a folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánunk adni.”

(Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem)