Itt egy újabb jelentkező Merkel helyére

Gyűlnek.

Friedrich Merz elindul a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a párt decemberi kongresszusán, ezt kedden jelentette be a politikai pályafutását 2009 óta szüneteltető egykori szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető. Közleményében kiemelte, hogy Angela Merkel "tiszteletet és elismerést érdemel" a CDU elnökeként 18 éven keresztül végzett munkájáért. 

Hozzátette, hogy a következő időszakban "új lendületre és megújulásra van szükség, tapasztalt és fiatalabb vezető személyiségekkel". Friedrich Merz 2000-től 2002-ig volt az akkor ellenzékben lévő CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának vezetője. A tisztséget Angela Merkel vette át tőle. 

Miután Angela Merkel kancellár hétfőn bejelentette, hogy befejezi pártelnöki munkáját, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter is jelezte, hogy elindul a pozícióért. Korábban három, az országos politikában ismeretlen jelölt is bejelentette indulását. A legesélyesebb jelöltnek egyelőre AKK tűnik, akinek bejelentését tapssal fogadták a CDU politikusai és Angela Merkel szoros szövetségesének mondható.

Merkel visszavonul, ez az utolsó kancellári ciklusa

Angela Merkel, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió elnöke és Németország kancellára bejelentette, nem indul újra a pártelnöki posztért a decemberben esedékes tisztújításon. A politikus asszony azt is közölte, 2021-ig tartó kancellári mandátumát kitölti, de utána visszavonul, nem ül be a Bundestagba sem. Uniós posztot sem fog vállalni.