Megint Mészáros Lőrinc építhet vasutat

Ismét nyert.

A tervezést és kivitelezést is magában foglaló, mintegy nettó 23 milliárd forintos beruházás során a Szabadbattyán és Balatonfüred közti 55 kilométeres vonalszakasz villamosítása mellett Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs állomásokat átépítik és akadálymentesítik. Ennek keretében az állomásokon cserélik a szükséges kitérőket, 55 centi magas peronokat építenek, korszerűsítik az utastájékoztató rendszert és felújítják a térvilágítást, Szabadbattyánban pedig a transzformátor alállomást is bővítik.

Elgurult a gyógyszer a Balaton északi partján

Vendégszerzőnk, Kiss Tibor Adrián írását olvashatják.A kormány augusztus végén jóváhagyta a részben IKOP és részben EU támogatással megvalósuló „vasútfelújítását", amely tartalmazza villamos felsővezeték építését Szabadbattyán és Balatonfüred között, néhány állomáson magasperon építést, valamint a vasúti pálya helyenkénti megerősítését.A beruházás több sebből vérzik, vasútszakmai szempontból pedig elképesztően pocsék talapzaton áll.

A közlemény szerint a tervezési feladatok elvégzését követően a látványos kivitelezési munkálatok 2019 őszén kezdődhetnek meg, a teljes fejlesztés körülbelül 2,5 év múlva készül el.

A Szabadbattyán-Balatonfüred közötti szakasz a Szabadbattyán-Tapolca-Keszthely vasúti pálya villamosításának első ütemében újul meg. 

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában

uniós és hazai forrásból valósul meg.