Focin túl is van élet: akár 3 milliárd forintot költhetünk a jövő évi World Urban Games rendezésére

Persze ehhez meg is kell nyerni a rendezői jogot.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározatból kiderül, a magyar állam a pályázatra 100 millió forintot biztosít, a rendezés elnyerése esetén pedig további 2,895 milliárd forintot ad a lebonyolításra.
    
A World Urban Games egy új generációs multisport-esemény. Olyan sportágak tartoznak ide, mint a BMX, a görkorcsolya, a gördeszka, a 3x3 kosárlabda, a teqball vagy a breaktánc.

Mint ismert, Orbán Viktor még múlt héten jelentette be - Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózószövetség elnökével folytatott tárgyalások után - hogy folytatják Budapest sportinfrastruktúrájának fejlesztését. Emellett jövőre négy világbajnokságot – asztalitenisz, vívó, öttusa és gyorsasági kajak-kenu – rendezhetünk, sőt, hogy ez ne legyen elég:

2019-ben Budapest viselheti az Európai Unió által adományozott “Európa Sportfővárosa” címet is.

Ekkor derült ki, hogy a miniszterelnök elkötelezett a 2019. évi World Urban Games, mint egy új generációs multisport-esemény budapesti megrendezése mellett, amely egyfajta “fiatalos sportfesztivál a város szívében.”

Mi szívből reméljük, hogy elnyerjük a pályázatot, elvégre ki nem szeretné látni, ahogy Orbán Viktor egy sajtóesemény keretében BMX-re vagy gördeszkára pattan.

Fotó: Gaisf.sport