Az Európai Néppárt színvallásra kényszeríti Orbánt

A Fidesz kizárása azonban nincs napirenden.

A lap forrásai szerint azért terjeszti elő az EPP vezető grémiuma a dokumentumot, hogy színvallásra késztesse Orbán Viktort:

vagy jóváhagyja az állásfoglalást, vagy veszélybe sodorja a Fidesz tagságát az Európai Néppártban.

A kongresszus, amelyen egy 29 fős Fidesz-delegáció élén részt vesz Orbán Viktor is, előreláthatólag szerdán szavaz a dokumentumról. A 758 szavazati joggal bíró küldött emellett jóváhagyja a szervezet Európa jövőjére vonatkozó politikai nyilatkozatait, és csütörtökön megválasztja a néppárt vezető jelöltjét az Európai Bizottság 2019-ben megüresedő elnöki posztjára.

A jogállam tiszteletben tartására felszólító határozattervezet szerzői hitet tesznek a liberális demokrácia értékei mellett, hosszan méltatják a civil szervezetek demokráciában betöltött szerepét, illetve elfogadhatatlannak ítélik a többség diktatúrájára épülő igazságszolgáltatást és bírálják az európai uniós intézményeket támadó tagállami kormányokat.

„A populizmus és nacionalizmus összeegyeztethetetlenek a haladással, a demokráciával és a jogállammal. (…) Meggyőződésünk, hogy a korrupció súlyos fenyegetést jelent a jogállamra, a demokráciára, az emberi jogokra és a szociális igazságosságra”

- áll többek között a szövegben.

A Népszava szerint mindezek a megjegyzések kimondatlanul is az Orbán-kormánynak szólnak. A lap úgy tudja, hogy a Néppárti várakozásoknak megfelelően a fideszes küldöttek meg fogják szavazni a határozattervezetet.

Az EPP azt reméli: a dokumentum elfogadtatásával a jövő májusi európai parlamenti választásokig lekerül a napirendről a kereszténydemokrata pártcsalád és a Fidesz közötti konfliktus.

A Népszava EPP-hez közel álló informátora a lapnak azt is elmondta:

a Fidesz felfüggesztésére vagy kizárására egyetlen tagszervezet sem tett hivatalos javaslatot, ráadásul Orbán Viktor migrációval kapcsolatos nézeteit egyre többen osztják.

Az Európai Néppárt tagjainak meghatározó többsége továbbra is azon a véleményen van, hogy a vitákat párbeszéd útján kell rendezni – szögezte le az informátor.

Fotó: Béli Balázs/Alfahír