Jobbik: amíg Orbán irányítja az országot, nem lesz független nyomozóhatóság

Az ellenzéki párt az Elios-üggyel indokolja az Európai Ügyészsgéhez való csatlakozást.

Szilágyi György emlékeztetett rá, hogy a Fidesz 2009-es EP-programjában még az szerepelt, hogy támogatják az Európai Ügyészség hatáskörének a bővítését, de mostanra azért változtatták meg az álláspontjukat, mert az elmúlt időszak korrupciós ügyei pont az uniós pénzeket érintik.

A Jobbik szóvivője felidézte, kedden közölte az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy „bűncselekmény hiányában” megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást. Az ellenzéki párt szerint ebben a súlyos ügyben nyomozni kellett volna, még akkor is, ha Orbán Viktorhoz, „a főnökök főnökéhez” köthető családtagok is érintettek voltak.

Szilágyi György hangsúlyozta, a hatóságok hozzáállása „jól mutatja Magyarország jelenlegi működését”. Hozzátette: az olyan szervezeteknek, amelyeknek függetlenül kellene működniük, azokat „egyértelműen a Fidesz irányítja”, a Fidesz határozza meg, hogy milyen ügyekben lehet, illetve nem lehet nyomozni.

A Jobbik szerint az Elios-ügyben bebizonyosodott, hogy szükség van az Európai Ügyészségre, mert szélesebb jogköre lenne eljárni az uniós pénzeket érintő korrupciós ügyekben. Addig, amíg Orbán Viktor irányítja Magyarországot, a nyomozóhatóságok nem tudnak függetlenül működni – szögezte le Szilágyi György.

Azt is mondta, amennyiben arra lehetősége lesz a Jobbiknak, minden esetben vissza fogják állítani Magyarországon a demokratikus jogállami rendszert, „hiszen Magyarország ma nem egy jogállam, és nem egy demokratikus rendszer”, hanem egy egypártrendszer felé hajló diktatúra épül ki, „a Kádár-rendszer restaurációja” zajlik egy „áldemokráciában”.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a LED-alapú közvilágítás kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásokban megállapította magyar vállalkozások jogellenes együttműködését, valamint az elvégzett munkák túlszámlázását. A hivatal korábban azt kérte a magyar hatóságoktól, vizsgálják meg a szervezett bűnözés gyanúját is. Továbbá az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy 40 millió eurót, azaz közel 14 milliárd forintot fizettessen vissza a magyar adófizetőkkel az egykor Orbán Viktor vejének tulajdonában álló cég visszaélései miatt.

A fideszes Polt Péter vezette ügyészség is indított már nyomozást az ügyben, de azt is „bűncselekmény hiányában” zárták le. Februárban a Pest Megyei Főügyészség jelezte, hogy soron kívül újra megvizsgálja az ügyet, és az ajánlása alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást. Ezt zárták le most azzal, hogy az OLAF jelentésében foglaltakat „a minden részletre kiterjedő nyomozás nem támasztotta alá”.

Akár maffiagyanú is felmerülhet Orbán vejének botrányában

Nagyon komoly, szervezett csalási mechanizmusok jelennek meg a Tiborcz-botrányban, melyek a 24.hu által megszerzett, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által írt Elios-jelentésben szerepelnek. A portál szerint a hivatal nem magányos résztvevőket talált, hanem egész hálózatot, az Eliosszal összekapcsolható cégeket, tanácsadókat, melyek olykor összeférhetetlen szerepkörben is voltak.