2018. 11. 08. 14:01

A Jobbik örül az ösztöndíjak emelésének, de érthetetlen, mi tartott 12 évig

Mint korábban írtuk, 2007 óta először emelkedhetnek a tanulmányi ösztöndíjak. A Kásler Miklós által benyújtott javaslat értelmében 2019. február 1-től 128 ezer forintra, egy évvel később pedig 166 600 forintra emelkedik a normatív hallgatói támogatás összege.

A Jobbik saját sikerének is tekinti, hogy a kormány 12 év elteltével emeli a hallgatói ösztöndíjakat - mondta el sajtótájékoztatóján a javaslatra reagálva Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Emlékeztetett: a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának megvonása során kiderült, hogy ha a kormány valamit keresztül szeretne vinni, akkor néhány nap alatt meg tudja tenni, ezért érthetetlen, miért kellett ennyit várni az öszdöndíjak emelésére.

Farkas hangsúlyozta: parlamenten kívül a HÖOK is rengeteget tett azért, hogy az ügyben előrelépés történjen, miközben a parlamentben kizárólag a Jobbik volt az, ami folyamatosan napirenden tartotta a kérdést, számos felszólalásban, önálló indítványokban, határozati- és költségvetési módosító javaslatokban szorgalmazva az összeg emelését.

A politikus szerint az elmúlt 12 évben jelentős mértékben emelkedtek a hallgatókat érintő és a mindennapi megélhetéshez szükséges kiadások, ráadásul számos olyan fiatal is van, aki anyagi helyzete miatt nem tud egyetemre vagy főiskolára járni.

A Jobbik szerint a fiatalok elvándorlási hulláma és a jövőkép hiánya miatt a kormánynak az őket érintő többi probléma ügyében is lépnie kéne. Sürgető kérdés a lakhatási gondok kezelése, ahogy az is, hogy a felsőoktatás elérhető legyen a szegényebb családból érkező gyerekek számára is.

Farkas Gergely újságírói kérdésre elmondta: bár örülnek az intézkedésnek, az emelés mértéke a Jobbik szerint lehetett volna jelentősebb is.

(Fotó: MTI)