Összeomlik a Simonka-terv? Már Békés megyében is lázadoznak az Országgyűlés által kiadott fideszes ellen

Nem állt a Fidesz érdekében a 45 százalékos alkotmányosssági pótlék.

Beszámoltunk arról, hogy a parlament fideszes többsége is megszavazta Simonka György mentelmi jogának megszüntetését, így a politikusnak várhatóan a bíróság előtt kell felelnie a maffiavádakra.

Mindenesetre Orbán Viktor személyes jó barátja, Tótkomlós fideszes önkormányzati képviselője, Takács Ferenc ismét hallatott magáról.

Egy hosszabb Facebook-bejegyzésben ír arról a kormánypárti politikus, hogy el akarták őt hallgattatni kritikái megfogalmazása előtt, illetve arról is beszámol, hogy egy helyi illetékes a Simonka melletti kiállást sürgeti.

"Csak, hogy van itt egy ember aki úgy gondolja, „nekünk most össze kell fogni, egy emberként kell kiállni az ártatlanul megvádolt jótevőnk, Dél-Békés lankáinak géniusza mellett” Ezt én is így gondolom, hogy aki eddig ott állt a géniusz mögött, annak most is ott a helye, ha pedig más státuszba kerül, akkor meg nekik is ott a helyük. (...) Aki most ilyet szervez, az azt sugallja, hogy a Legfőbb Ügyész úr esetleg tévedett"

- de Takács szerint Polt Péter Simonka ügyében nem tévedett.

„Most ezek a fideszesek vannak, akik Simonkával, Ali Babával és a nyolcvan rablóval közreműködnek"

A Magyar Nemzet írt a legújabb a Békés megyei Fideszen belüli hatalmi (és pénzügyi) harcról. Kiderült ugyanis, hogy hamarosan vádat emelhet a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség: Polt Péter tájékoztatása alapján négy gyanúsítottja van a Helyi Termék Gazdaságfejlesztő Klaszter Kft.-nél költségvetési csalás miatt indult eljárásnak. Az ügyben az adóhivatal április végén javasolt vádemelést.

A politikus egyébként hangsúlyozta, ami a megyében folyt,

így például a 45 százalékos alkotmányossági pótlék megfizetése,

valójában nem állt a Fidesz érdekében.