Gyilkos kommunista vérbírót üldöznek a lengyel hatóságok

A már október 26-án kiadott elfogatóparancsról Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter és főügyész számolt be csütörtöki sajtóértekezletén az MTI szerint.

Elmondta: a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) ügyészi tagozata többek között négy, Michnik által elkövetett bírósági gyilkosságról gyűjtött össze bizonyítóanyagot.

Az IPN harminc, emberiesség elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja Michniket. Ezeket 1952-1953-ban követte el, amikor a varsói katonai kerületi törvényszék bírájaként ítéleteket hozott a második háború idején és az ezt követő években a német és a szovjet megszállás ellen harcoló lengyel katonákra.

A csütörtöki sajtóértekezleten szintén megszólaló Andrzej Pozorski főügyészhelyettes szerint a bizonyítóanyagból kiderült, hogy

Michnik a korabeli jogszabályokat is megszegve, elsősorban ideológiai érvek alapján az akkori hatalom által politikai ellenfeleknek tartott személyek megsemmisítésére törekedett.

A gyanúsítottra akár életfogytiglani büntetés is kiszabható tetteiért. A 89 éves Stefan Michnik - aki egyébként Adam Michniknek, a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap főszerkesztőjének féltestvére - jelenleg Svédoroszágban él.

A svéd bíróság már 2010 novemberében elutasította a varsói katonai kerületi bíróság korábbi, kisebb súlyú bűncselekmények miatt kiadott európai elfogató parancsát. Uppsala város kerületi bírósága akkor a svéd jog értelmében elévültnek találta a gyanú szerint elkövetett tetteket.