7,5 millió forintos óvadékot is fizetett volna M. Richárd - mégsem hagyhatja el otthonát

Biztosan buszra, villamosra akart szállni, de az élet kegyetlen.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezést alaposnak találta, ennek megfelelően az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, egyúttal az óvadék megállapítására és enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletre irányuló védői indítványt elutasította – közölte a portál megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Budai Központi Kerületi Bíróság korábban 7,5 millió forint értékben határozta meg az óvadékot, emellett a gyanúsított mozgását Budapest és Pest megye együttes közigazgatási területére terjeszti ki azzal, hogy a nyomkövető technikai eszközt a terheltnek továbbra is viselnie kell.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a végzés ellen a szigorúbb szabályok szerinti bűnügyi felügyelet, vagyis az egy konkrét ingatlanra vonatkozó eltávozási tilalom fenntartása érdekében fellebbezett. Az enyhébb magatartási szabályok előírásával a másodfokú bíróság sem értett egyet, ezért nem enyhített az M. Richárddal szembeni kényszerintézkedésen.

Richárd viszont nem teljesen így gondolja, szerinte ő tartotta be a KRESZ előírásait.

M. Richárd: a balesetben a KRESZ szabályait én tartottam be

Ha elfelejtettük volna: 2017 májusában, a Kassák Lajos utca és a Dózsa György út kereszteződésénél egy Mercedes, M. Richárddal a volánnál, összeütközött a belső sávban szabályosan közlekedő Citroennel. A két autó az út jobb oldalára sodródott, elütöttek a trolimegállóban három várakozót, a Citroen két utasa meghalt, a sofőrje és egy várakozó súlyos sérüléseket szenvedett.